Ugrás a tartalomra

A bogarasiak közös erővel tataroztatták az iskolát

Felújított tantermekben kezdhetik meg a bogarasi óvodások és diákok az új tanévet. A 470 lelket számláló falu összefogása példaértékű, hiszen közös erővel valósították meg az épület felújítását.

Bogaras szélén található az a sárga alapon piros mintás épület, amelyen belül működik az óvoda és az iskola is. A benne lévő helyiségeket az idén nyáron újították fel. A szülői tanács kezdeményezésére egy jótékonysági bált szerveztek, és az itt befolyt összeget a tatarozási munkálatokra fordították. Mintegy 80 ezer dinár gyűlt össze.

Emellett a helyi közösség különféle eszközökkel is hozzájárult a fejlesztésekhez. Pósa Tamás, elnök, Bogaras HK: „Beszereztünk sötétítő függönyöket az osztályba, tudtunk egy takarítógépet is beszerezni.

Gondolok itt még ilyen kommunális dolgokra is. Problémák voltak a szemételszállítással. Ezt is realizálni tudtuk, és be tudtunk még szerezni két konténert, amelyeknek teljesen zárható a teteje.”

A fejlesztésekhez a zentai önkormányzat is hozzájárult. Perpauer Attila, oktatással és művelődéssel megbízott tag, Zenta KT: „Az önkormányzat természetesen a belső felújítást támogatja, és most azon dolgozunk, hogy a nyílászárókat is ki tudjuk cserélni, hiszen számunkra minden iskolaépület rendkívül fontos, és minden közösségünkben igyekszünk az oktatási intézményeket fejleszteni.”

 

A bogarasi iskoláskor előtti intézménybe ősztől 6 új óvodás indul. Az iskolába pedig 15 diák jár majd szeptembertől.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen