Ugrás a tartalomra

Beszámoló a martosi szabadegyetemről

Július 18-a és 21-e között került megrendezésre az I. Martosi Szabadegyetem. A felvidéki kis falucska adott otthont a kulturális és szórakoztató programoknak, melyeken a VMSZ Ifjúsági Fórumának két tagja is részt vett, Szegedinszki Krisztián és Kocsis Zoltán.

Az első nap délutáni programjának keretében az ifjúsági szervezetek kerekasztal beszélgetésére került sor, melyen szó esett a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának tevékenységeiről. Az interaktív előadás során említésre került a vajdasági magyar fiatalok felsőoktatásban való részvétele és a vajdasági egyetemi élet.

A beszélgetésben résztvevő képviselők, többek között a Rákóczi Szövetség, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, az Itthon, Fiatalon Mozgalom és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökei egyetértettek abban, hogy a határon túli magyar fiatalok érdekérvényesítése csak is összefogással érhető el. A résztvevők kihangsúlyozták, hogy az ehhez hasonló kerekasztal beszélgetéseken szívesen látnák a vajdasági egyetemek hallgatói önkormányzatainak képviselőit is. Közös konferenciák és kutatómunkák megtervezésében és kivitelezésében szívesen működnének együtt.

A második napon az agyelszívás elnevezésű előadáson vehettek részt az érdeklődők, melyen Lampl Zsuzsanna szociológus számolt be felméréseiről. Kutatómunkájában a cseh földön tanuló szlovákiai magyarokat vizsgálja. A magasabb színvonalú oktatás és a jobb életkörülmények vonzzák külföldre a hallgatókat. A Vajdaság és Magyarország viszonylatában ugyanez elmondható. Az elvándorlás problémájának megoldására a szociológusnő kifejtette, hogy a fiataloknak szülőföldükön kell érvényesülniük és bízniuk kell abban, hogy saját hazájukban is megvalósíthatják elképzeléseiket. A határon túli magyar szervezetek oktató tevékenysége ebben igen jelentős.

A harmadik napon a magyar politikai közélet ismert személyei, Szili Katalin, Schiffer András és Gulyás Gergely tartottak előadást az aktuális politikai helyzetről. Ezt követően pedig Németh Zsolt külügyi államtitkár beszélt az anyaországi és külhoni magyarság múltjáról és jelenéről. A nap zárásaként a határon túli magyar pártok elnökei kerekasztal beszélgetést tartottak Répás Zsuzsanna közreműködésével. Berényi József és Kelemen Hunor az Európai Unió kisebbség politikáját ismertették, míg Pásztor István az Európai Unió felé tartó Szerbiában elő magyarság helyzetéről beszélt. A határon túli pártok vezetői a VMSZ tevékenységét magasztalták és követendő példának statuálták.

Az egész napos előadássorozatokat követően az estéket könnyűzenei koncertek aranyozták be. Többek között fellépett a Kormorán, a Ghymes, Vastag Csaba, és tiszteletét tette Rúzsa Magdi is.

Szegedinszki Krisztián, a VMSZ Ifjúsági Fórumának zentai körzet vezetője

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen