You are here

Két általános iskolát, egy középiskolát és a magyar művelődési központot újítják fel Kúlán.
 
A beruházásokat többek között tartományi támogatás segítségével valósították meg. A múlt évben a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskola a felújításra 1 600 000 dinárt kapott. Az épület beázik, az összegből ezt is szeretnék megoldani. Az intézményben már végeztek javításokat az elmúlt években is. Legutóbb a tornatermet hozták helyre. Pozsár Csaba, igazgató, Petőfi Brigád Általános Iskola, Kúla: „Néhány évvel ezelőtt ott, ahol a sporttevékenységek folynak, a padlózat teljesen fel lett újítva. A tetőszerkezetet izolálták, a világítást már megoldották led-világítással. Ha jól tudom, a fény két méter magasan is megfelel a standardoknak azért, hogy versenyeket tudjanak tartani.” Nyilas Mihály tartományi oktatási és nemzeti közösségi titkár elmondta, a továbbiakban is tervezik, hogy az épületek karbantartását együttesen, közös forrásokból a tartomány és a köztársaság, illetve európai uniós források bevonásával folytassák. Nyilas Mihály, tartományi oktatási és nemzeti közösségi titkár: „A kúlai polgármesterrel, alpolgármesterrel meggyőződtünk arról, hogy egyrészt a község vezetése jelentősen odafigyel az oktatásra a községben, másrészt sikerült pár helyen már előre is lépnünk közösen, együtt beruházva az épületekbe, a felszerelésbe.” Az iskolák mellet a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ felújítására is sor került. A Népkör a kúlai magyarság központját képviseli, amely jövőre fogja fennállásának 150. évfordulóját megünnepelni. Az illetékesek szerint a felújításra közel 10 millió dinárra van szükség. A tervek szerint a munkálatokat jövő tavasszal fogják befejezni. Az épületet 1868-ban építették. Valka Károly alpolgármester elmondta, hogy a Népkör szakosztályainak közel 600 tagja használja az objektumot. „A legöregebb magyar egyesület Vajdaságban, és valószínűleg a környéken is. Azzal, hogy a legöregebb, nagyobb is a felelősségünk, hogy ezt az egyesületet tovább működtessük. Egy részét már felújítottuk, egy része pedig folyamatban van.” A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ tagjainak többsége fiatal, a szakosztályok munkájába bekapcsolódó személyek 80 százaléka diák. 
Szerző: 
Pannon RTV