You are here

Szavalatokkal, történelmi visszatekintővel, közös imával emlékeztek Topolyán a nemzeti gyásznap alkalmából. A jelenlévők megkoszorúzták a Hősök sírját. A megemlékezést a VMSZ és a VMDP szervezte.

A Hősök sírjánál a topolyai Nyugati temetőben Tomik Nimród történész, a VMSZ topolyai helyi szervezetének elnöke tartott történelmi ismertetőt: „Vécsey Károly, a későbbi aradi 13 egyike, akit utolsóként végeztek ki, levelező viszonyban volt Topolya birtokosával, Kray Jánossal, és olyan leveleket is találtunk, melyekben Vécsey Károly arra kéri Kray Jánost, hogy hagyja el a várost, mielőtt a szerb csapatok ideérnek. Nagyon sokat hezitált ezen a város tulajdonosa, hogy mit csináljon, az utolsó pillanatban szerette volna elhagyni a várost, de ez már nem történt meg.”

Október hatodikára és az aradi vértanúkra csaknem harminc éve emlékeznek meg Topolyán - emelte ki Kovács László, a VMDP Topolya-Kishegyes Körzeti Szervezetének elnöke: „Erőt kell adjon az ő kitartásuk, az ő hitük a ma emberének is, nekünk is, minden magyar embernek a küzdelmekben, mert sajnos tovább kell küzdenünk a megmaradásunkért, a fennmaradásunkért, magyarságunkért, a hitünkért.”

Az aradi vértanúk a magyarságért áldozták az életüket, azért, hogy a magyar nép önállósodjon, hogy ez a nemzet megerősödjön - hangsúlyozta Kisimre Szerda Anna, a Magyar Nemzeti Tanács tagja: „Úgy gondolom, hogy ma mi úgy tehetünk ugyanennek a nemes célnak az érdekében, hogy magyar óvodába, magyar iskolába járatjuk a gyerekeinket, ha olyan magyar közösségekbe visszük el őket, ahol megismerhetik a magyar irodalom gyöngyszemeit, a magyar szokásokat, a magyar népművészetet, a gyökereinket, történelmünket, kultúránkat.”

A jelenlevők együtt imádkoztak Magyar Zsolt katolikus káplán vezetésével az aradi vértanúk és az áldozatok lelki üdvéért.

A Hősök sírját a Szabadkai Magyar Főkonzulátus képviseletében Benyovszky Anna konzul koszorúzta meg, továbbá az MNT, valamint a VMSZ és a VMDP képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait.

 

Szerző: 
Pannon RTV