Ugrás a tartalomra

Az adaiak a Damjanich-szobornál tisztelegtek a hősök emléke előtt

A 13 aradi vértanú szabadságért hozott áldozatvállalása szimbólum lett - hangzott el a magyar nemzeti gyásznap alkalmából megtartott koszorúzáson szombaton.
Az emlékezők az adai Damjanich-szobor előtt tisztelegtek a hősök emléke előtt. Az ünnepséget a helyi Vadvirág Hagyományápoló Kör asszonykórusa nyitotta meg a nemzeti himnusszal, majd az egyesület szavalói következtek. Ezt követően Gruber Ferenc, a Millecentenárium Emlékbizottság elnöke szólt az egybegyűltekhez. „A nemzeti egységünket a közös kultúra, a közös múlt, és a hazáért áldozó nagyjaink emléke adja. A tizenhárom aradi vértanú szabadságért hozott áldozatvállalása szimbólum lett. Útjuk a vesztőhelyhez a magyar Golgotává magasztosult.”

Az eseményen jelen voltak a helyi önkormányzat és politikai pártok képviselői. Tóbiás József, adai községi elnök (VMSZ): „A történelmi jelentősége mellett a nemzeti összetartozás, a nemzeti összefogás fontosságára mutat rá, enélkül ugyanis nem tudunk boldogulni a jövőben.”

A megemlékezésen Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese mondott beszédet. Ezt követően Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviselője, a Községi Képviselő-testület és a helyi pártok vezetői, valamint a községi civil szervezetek koszorúzták meg a Damjanich emlékművet.
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír