Ugrás a tartalomra

Az 1848/49-es forradalomra emlékeztek Zentán

Koszorúzással egybekötött megemlékezést és ünnepi műsort tartottak Zentán.

Koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak Zentán a Felsővárosi temetőben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának emlékére. Azután ünnepi műsort tartottak a zentai Művelődési Ház színháztermében. Az ünnepség a Felsővárosi Köztemetőben megtartott koszorúzással kezdődött. A nemzeti himnuszt a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület előadásában hallhatták az egybegyűltek, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet virágait a fekete márvány emlékműnél.

A megemlékezés a Művelődési Ház színháztermében folytatódott, ahol az ünnepi műsor elkészítésében közreműködött a Cor Jesu Kamarakórus, az Ispiláng néptánccsoport, és a Mécsvirág együttes. Verebes Krnács Erika, tag, Mécsvirág együttes, Zenta: „Nagyon sokan azt hinnék, hogy népdalok is szerepelnek a műsorunkon. Nem népdalok, ezek Petőfi megzenésített versek, amelyek úgy ivódtak be a köztudatba, hogy népdalok. Úgyhogy nagyon érdekes lett a koncepciója, Jókai sorait is idézzük egy kicsit itt-ott, úgyhogy mi is elégedettek vagyunk vele. És hát a címe viszont az Apostolból való, Én is egy sugár vagyok verssor az Apostolból, és mi e köré egy egész kis filozófiát építettünk.”

Az összefogás és az egység fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere az 1848/49-es szabadságharc és forradalom ünnepi megemlékezésén. „1848/49-ben az egész nemzet össze tudott fogni, a jobágyságtól a nemességig, és mindenki tudta , hogy a szabadságért, a hazáért küzdeni kell, hogy megmaradjunk, küzdeni kell és ezt csak összefogással tudjuk elérni. Azt hiszem, ez a legfontosabb tanulsága ennek a forradalomnak.”

Az ünnepi rendezvénysorozat zentai önkormányzat támogatásával és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ főszervezésében jött létre.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen