You are here

Nemcsak októberben, vagy március 15-én, hanem egész évben meg kell emlékeznünk azokról a hősökről, akik ezért a hazáért és a magyar nemzetért küzdöttek – nyilatkozta Újhelyi Nándor.

Nemcsak októberben, vagy március 15-én, hanem egész évben meg kell emlékeznünk azokról a hősökről, akik ezért a hazáért és a magyar nemzetért küzdöttek – nyilatkozta Újhelyi Nándor csütörtökön Adán, ahol az aradi vértanúk emléknapja alkalmából megkoszorúzták Damjanich János emléktábláját. Az ünnepségen felléptek a helyi Vadvirág Hagyományápoló Kör szavalói, majd a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait a mártírhalált halt tábornok emlékművénél. A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének képviselői mellett Ada Község Önkormányzatának tagjai, a VMSZ és a VMDP képviselői, valamint a Vadvirág Hagyományápoló Kör tagjai is megkoszorúzták az  emléktáblát. Antal Szilárd, tag, Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottsága: „Azt gondolom, hogy a mai elkényelmesedett világban merni kell, és kötelességünk is áldozatot hozni. Ez a mai ünnep minket erre emlékeztet és figyelmeztet is egyben.” Nemcsak októberben, vagy március 15-én, hanem egész évben meg kell emlékeznünk azokról a hősökről, akik ezért a hazáért és a magyar nemzetért küzdöttek. Fontos, hogy a fiatalokhoz is eljusson az emlékezés jelentősége – fogalmazott Újhelyi Nándor, a VMSZ elnökségi tagja. „Nagyon fontos a 21. században, különösen abban a korban, amiben ma élünk, hogy emlékezzünk az aradi vértanúkra, emlékezzünk mindarra, amit számunkra hozott az 1848–49-es forradalom.” A megemlékezés szervezője a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Vajdasági Magyar Szövetség és az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör.

 

 

Szerző: 
Pannon RTV