You are here

A Possession Hagyományőrző Egyesület rendhagyó történelemórát szervezett Kishegyesen: Az 1956-os forradalom és szabadságharc címmel. Az eseményen a forradalom előzményeiről, majd annak következményeiről is előadás hangzott el. Ezt követően megkoszorúzták a Művelődési Ház falán elhelyezett emléktáblát és gyertyagyújtással rótták le kegyeletüket.

Magyarországon a mai nap nemzeti gyásznap. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 61. évfordulójára emlékeztek Kishegyesen is. Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc idején mintegy kétszázezer magyar menekült el az országból.

A számadatok szerint az akkori Jugoszláviába is mintegy húszezren menekültek. Többi között Kishegyesre is, ahol tavaly egy emléktáblát emeltek az akkori menekültek és az őket befogadók tiszteletére. Mintegy százan érkeztek 61 évvel ezelőtt Kishegyesre is, ahol a helyi magyarok segítették őket.

Tavaly, az ’56-os forradalom és szabadságharc 60 éves évfordulójának tiszteletére Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke közösen avatták fel, majd koszorúzták meg a település központjában felállított 56-os emléktáblát.

Az emléktáblát Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa állíttatta az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával.

A kishegyesi Helyi Közösség tetőtere ezúttal is zsúfolásig megtelt, nagy érdeklődés övezte a rendhagyó történelemórát. Sándor István felvezetője, majd Mohácsi Zoltán tanácselnök köszöntője és Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság szabadkai tagozata elnökének felszólalása után a kishegyesi Csőke Márk, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves történelem szakos hallgatója Az 56-hoz vezető út címmel, majd pedig a vágsellyei Buják Gábor, aki az ELTE-en végezte tanulmányait és jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PhD. hallgatója, pedig A forradalom és következményei címmel tartott előadást.

 Az előadást követően közös gyertyagyújtás és koszorúzás következett a kultúrotthon falán elhelyezett '56-os emléktáblánál. Elsőként Rusz Radován, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja helyezte a koszorút, majd az MNT, a VMSZ, az önkormányzat, a helyi közösség és a civil szervezetek nevében is koszorúztak, a jelenlevő polgárok pedig gyertyákat, mécseseket gyújtottak.

Szerző: 
Vajdaság Ma, Tóth Péter