You are here

A magyarkanizsai nagytemetőben ma délután emlékeztek meg az 1944-es magyarellenes megtorlások áldozatairól.

Zapletán Géza esperes-plébános és Savelin Zoltán martonosi plébános egyházi megemlékezést tartott és megáldotta a sírhelyet. Forró Lajos történész, a Délvidék Kutató Központ alelnöke mondott történelmi megemlékezést, amelyben kiemelte a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság fontosságát is a 73 ezelőtt történtek feltárása érdekében.

Forró Lajos, történész: „Büszke vagyok arra, hogy az akadémiai bizottság tagjaként részt vehettem a kutatásokban, az események feltárásában és ezzel a két nép közötti megbékélés elősegítésében. Mert megbékélni akkor lehet, ha kölcsönösen beszélünk sérelmeinkről, megismerjük s elfogadjuk egymás történelmét, s megtanuljuk tisztelni egymás halottait.”

A beszéd után a községi önkormányzat, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, Magyarkanizsa helyi közössége, a szegedi Délvidék Kutató Központ és a községi Nyugdíjas Egyesület képviselői elhelyezték a kegyelet virágait. Az emlékezők között volt az oromhegyesi Törtei Mihály is, akinek édesapját, Törtei Ferencet is kivégezték a partizánok. Mindeddig azt hitte, hogy egyedül néhai Dobó Sándor tanár úr tudta, hol végezték ki édesapját, de most előkerült még valaki.

Törtei Mihály, hozzátartozó, Oromhegyes: „Egy ember tudja most Kanizsán, találkoztam vele és azt mondta, elmegyünk és megmutatja. Sanyi bácsi tudta, csak sajnos a tanár úr gyorsan eltávozott közülünk, és így nem tudtam meg, hogy hol van, de most megtudtam. ”

Az 1944-es emlékmű megkoszorúzása után a résztvevők virágot helyeztek az I. világháború áldozatainak sírkertjében álló kereszthez is.

 

 

Szerző: 
Pannon RTV