Ugrás a tartalomra

37 vajdasági oktatási intézmény felújítását támogatja a tartományi kormány

A szerződéseket ma délelőtt írták alá Újvidéken.
A bácskossuthfalvi Idős Kovács Gyula Általános Iskola vezetősége a tartománytól kapott támogatást a tetőszerkezet felújítására, valamint az épület szigetelésére szánja.

Szabó Kis Csepegi Ella, műszaki- és informatikatanár, Idős Kovács Gyula Általános Iskola, Bácskossuthfalva: „A szigetelés első részét már az igazgatónk, dr. Crnkovity Gábor elvégezte a tavalyi évben. A mostani támogatásból a másik részt szeretnénk befejezni. Tehát az iskola hátsó részének a szigetelését.

Ebből a pénzből most az egész iskolának a szigetelése meg van oldva, amivel a fűtési rendszer működése is maximális lesz. ”A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium a biztonsági rendszer korszerűsítésére fordítja a neki odaítélt pénzt. A tartománytól kapott támogatás sokat jelent az iskolának. Novák Attila, igazgató, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka: „Nekünk talán egy nagyobb biztonságot. A tanulóinknak is nagyobb biztonságot jelent.

Illetve az utóbbi években az iskolánkban történtek beruházások, eszközvásárlások és ez az eszközeink szempontjából is nagyobb biztonságot jelent.”A tartomány összesen mintegy 100 millió dinárral támogatja az oktatási intézmények felújítását.

Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár: „Ezek elsősorban általános iskolák, de vannak itt óvodák, diákotthonok és középiskolák is. Ez a százmillió dinár biztosan a megfelelő helyre fog kerülni, és reméljük azt, hogy gyorsan elvégződnek mindazok a munkálatok, amelyekre kérték ezt az iskolák, óvodák, középiskolák és diákotthonok.” 

Nyilas Mihály elmondta, hogy a tartomány jövő évi költségvetésének kidolgozása folyamatban van, és a jövőben is jelentős eszközöket fordítanak majd ezekre a célokra.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír