Ugrás a tartalomra

160 évvel ezelőtt kapott önálló községi rangot Firigyháza

Törökkanizsa községhez tartozó kis faluban hetedik alkalommal rendeztek Szent Mihály-napi búcsút és ünnepséget.

Ünnepi szentmisével kezdődött a Firigyháziak Találkozója. A misét mások mellett Verebélyi Árpád, doroszlói plébános tartotta.

A rendezvénynek idén is a pár éve felújított Ricze-emlékház adott otthont. Teleki Rozália elmondta, egykor ez az ő családi házuk volt, és ilyenkor nagy öröm a család számára, hogy ennyi rég nem látott rokon és ismerős visszalátogat a faluba.

Teleki Rozália, Firigyháza: „Irtó nagy öröm, nekem különösen mert a nagyszüleim háza, édesapámé, ami az enyém maradt, és nekem ez nagy élmény, én itt jártam iskolába és ez minden évben egy borzasztó nagy élmény nekünk, akik itt laktunk, lakunk még a mai napig is.”

A kultúrműsorban a meghívott vendégek mellett felléptek a községbeli egyesületek táncosai, népdalkórusai és versmondói, majd megnyitották a jubileum alkalmából összeállított kiállítást is az emlékházban.

Újhelyi Nándor, elnök, KKT, Törökkanizsa: „Nem csak a firigyháziak számára fontos ez a rendezvény, hanem úgy gondolom, hogy mindazoknak, akik olyan kis településről származnak, mint amilyen Firigyháza, hiszen meg tudjuk mutatni, hogy igenis nagyon sokan vagyunk, hogy kötődünk, sőt, ragaszkodunk a gyökerekhez, és legalább évente egyszer hazajövünk.”

A rendezvényen idén is jelen volt Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Magyar Összefogás lista vezetője pedig beszédet mondott.

Hajnal Jenő, listavezető, Magyar Összefogás: „Én azt hiszem, hogy ami az elmúlt hét évben történt az maga a csoda, hogy egy ekkora közösség, fogyóban lévő közösség hogy tudja magát Szent Mihály napjára összehozni, hogy tudnak búcsúban együtt örülni, hogy tudják egymást erősíteni, támogatni, és hogy három falu összefogott és aprócska gyermekei hogyan tudnak néptáncot járni.”

A rendezvény létrejöttét a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács, Törökkanizsa község önkormányzata, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, valamint a Munka Világa Közhasznú Egyesület támogatta

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír