Ugrás a tartalomra

Zöld technológiával fűtenék a várost

Évente negyvenezer tonnányi mezőgazdasági mellékterméket használnának föl Zentán

Zentán folyamatban van a város hőenergia-ellátási problémájának a megoldása – hangzott el az önkormányzat tegnapi sajtótájékoztatóján. Jelen pillanatban az Elgas közvállalat és a távfűtőművek vagyonát becsülik föl – mondta el Ceglédi Rudolf, a község polgármestere. Előreláthatólag augusztus végéig a távfűtés átkerülhet az Elgas irányítása alá. Ezután az elképzelések szerint a cukorgyár még egy évig szolgáltatná a hőenergiát.
A további energiatermelés érdekében a zentai önkormányzat néhány hónappal ezelőtt tárgyalásokba kezdett egy belga és holland céggel, amelynek illetékesei több alkalommal jártak Zentán, s néhány héttel ezelőtt felvázolták, hogy miképpen oldanák meg a fűtést. Most a zentai vezetőségen a sor, hogy a megfelelő szakemberekkel áttanulmányozzák az ajánlatot.
Az egyébként megújuló energiaforrásokba beruházó WindVision által felajánlott technológia a biomasszán alapulna, s az első fázisban 4,9 megawatt elektromos energiát és 7,5 megawatt hőenergiát lennének képesek termelni, a második fázisban pedig tovább növelnék a termelést. A beruházásnak köszönhetően az egész rendszer függetlenné válna a cukorgyártól, s valószínűleg olcsóbb is lehetne ez a fűtés.
Biomasszaként szalmát, kukoricaszárat, szójaszalmát használnának fel. Az üzem a nyugati hathektáros területen épülne ki, s nemcsak a távfűtést biztosítaná, hanem áramot is termelne. A vállalat egyébként zöld technológia alkalmazásával gázt állítana elő, amellyel generátorokat hajtanának meg, s az így termelt elektromos energiát az áramszolgáltatónak adnák el, ugyanakkor ezt a gázt felhasználva hőcserélőkön keresztül távfűtést is végeznének a téli időszakban.
A cég elképzelése szerint az üzem 300–320 napot üzemelne évente, a többi napon pedig a karbantartási munkálatokat végeznék. Ezenkívül a vállalatnak szüksége lenne egy húszhektárnyi földterületre is, ahol a biomasszát tudnák raktározni. A területet természetesen gazdasági áron szándékozzák beszerezni.
Ceglédi elmondta, hogy az üzem kiépítéséhez szükséges engedélyek és egyéb iratok beszerzése a cég illetékesei szerint 9–12 hónapig tartana, az építés pedig hat hónap alatt befejeződne. A teljes beruházás értéke 15 millió euró lenne, s a költségeket a cég fedezné. Évente kb. 38–39 ezer tonna biomasszát dolgoznának föl. A beruházás a számításaik szerint 7 év alatt megtérülne, a tizedik év után pedig profitot is termelne.
A polgármester elmondta azt is, hogy e lehetőségen kívül a geotermális forrás is számításba jöhet fűtésre.

Szerző (Forrás)
Hhzs, Magyar Szó
Többi hír