Ugrás a tartalomra

Zenta: Felújították a községbeli dűlőutakat

Zenta község területén a helyi önkormányzat jóvoltából idén is több kilométernyi dűlőút került felújításra annak köszönhetően, hogy az önkormányzat az állami földek bérbeadásából befolyt összegből az idén összesen mintegy tizenötmillió dinárt fordított a dűlőutak rendezésére.

– A városon kívüli utak felújítását végeztük el, köztük az ún. Pána felé vezető aszfaltútnak a felújítását, amely 550 méter hosszan új aszfaltburkolatot kapott, és szélesebb is lett; az ún.

Karjadi úton kb. 800 méter hosszan végeztünk el javításokat, illetve kb. 700 méter hosszan folytattuk a kövezését is, egészen a Bátkai útig; a Mákos legforgalmasabb útján pedig egy 1200 méteres szakasz kapott kőburkolatot – magyarázta Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki elmondta, a tizenötmillió dinár összértékű projektum keretében nemcsak a zentai, hanem a község területéhez tartozó falvak közelében elhelyezkedő dűlőutak egy részét is felújították.

– Felsőhegy mellett kb. 700 méter hosszúságban elvégeztük a Rózsa dűlő felújítását, Adahatáron egy 550 méter hosszúságú útszakaszt újítottunk fel, valamint Kevi környékén is történtek felújítási munkálatok, úgyhogy tulajdonképpen az egész község területén folytak a munkálatok – tette hozzá Ceglédi Rudolf, aki szerint ezek a munkálatok jelentős mértékben hozzájárulnak a községbeli mezőgazdasági termelők mindennapjainak megkönnyítéséhez, hiszen könnyebben kijuthatnak a földjeikre, illetve egyszerűbbé válik számukra a terményeik betakarítása is.

Mint mondta, Zenta község önkormányzata a jövőben is folytatni szeretné a dülőútak, valamint a mezőgazdasági utak felújítására és rendezésére irányuló programját, annak érdekében, hogy ezáltal is hozzájáruljon a mezőgazdasággal foglalkozók életének megkönnyítéséhez, és esetleg újabb polgárokat is megkíséreljen arra ösztönözni, hogy ezen ágazattal kezdjenek el foglalkozni.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, H. G.
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét