Ugrás a tartalomra

A VMSZ folyamatos jelenlétre törekszik Brüsszelben

Az Európai Parlament és az Európai Unió intézményrendszere a VMSZ számára nemcsak politikai, hanem érdekérvényesítés szempontjából is jelentős - nyilatkozta Pásztor István Belgiumban.

A brüsszeli látogatáson vajdasági önkormányzati képviselők is részt vettek, akik így közelebbről is megismerkedhettek az EP működésével, továbbá az uniós pályázatokról is bővebben tájékozódhattak.

A vajdasági magyar közösség számára jelentős segítség, hogy Deli Andor a FIDESZ-KDNP pártszövetség vajdasági származású EP-képviselője jelen van ezen a terepen - mondta Pásztor István. A VMSZ elnöke hozzátette, a mostani tárgyalások is bebizonyították, hogy önkormányzati politizálás szempontjából is meghatározó az Európai Parlament.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Az európai uniós jogszabályoknak több mint 60 százaléka - közvetlen alkalmazásuk szempontjából - az önkormányzatokban, a kis közösségekben csapódik le. Az önkormányzati képviselők számtalan olyan példával tudnak szolgálni, amelyik azt húzza alá, hogy mind az uniós alapok felhasználásában, mind egyéb más projekteknek a felvázolásában, illetve megvalósításában, megvalósulásában az önkormányzatoknak közvetlen érdekük van.”

Szerbia és Magyarország számos olyan európai uniós projekten dolgozik együtt, amelyek Szabadka számára is kiemelt jelentőséggel bírnak - részletezte a VKT elnöke, Bunford Tivadar Brüsszelben.

Bunford Tivadar, elnök, VKT, Szabadka: „A Belgárd-Budapest gyorsvasút elkészítése, valamint a Szeged-Szabadka vasút revitalizálása, újraépítése. Nagyon fontosnak tartjuk a palicsi projekteket. Palicson magyar kultúrközpont épül közösen a mórahalmi önkormányzattal.”

Magyarkanizsa számára az európai uniós pályázatok mindig is fontosak voltak. Az elmúlt tíz évben pedig már nemcsak az önkormányzat, hanem a községhez tartozó civil szervezetek is sikeresen pályáztak - mondta Fejsztámer Róbert polgármester.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Fontos látni azt a háttérintézmény-rendszert, ami ezeket a programokat és ezeket a pályázatokat biztosítja. Ilyenkor látszódik igazán, hogy maga a döntéshozatal és egyes, számunkra stratégiailag fontos pályázatok elbírálása miért is tart éveken keresztül, mire megvalósulhat.”

Az önkormányzati képviselők az EP-ben tájékozódtak továbbá arról is, hogy Szerbia milyen kihívásokkal küzd az Európai Unióhoz való csatlakozás útján.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen