Ugrás a tartalomra

A VMSZ értékelte a városvezetés munkáját

A projektek nagy része megvalósult, a 2017-es az elmúlt 5 év legjobb költségvetése volt - hangzott el a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai önkormányzati tisztségviselőinek mai sajtótájékoztatóján.

Horvát Tímea a városvezetés kétéves munkáját értékelve kiemelte, a VMSZ célkitűzéseinek megvalósítását eddig is és a továbbiakban is prioritásként kezelik. Szabadka alpolgármestere hozzátette, különösen fontos a nagyberuházási projektek folytatása.

Az elmúlt két évben folytatódott a Népszínház felújítása, amelyre összesen 850 millió dinárt biztosítottak köztársasági, tartományi és önkormányzati forrásokból.

Az Y-elágazás kiépítése is folytatódott, a tervek szerint 2020-ra a kelebiai határátkelőt már összekötik a 10-es közlekedési folyosóval, így tehermentesülhet a városi forgalom - fogalmazott Szabadka alpolgármestere.

Palicson is jelentős változások történtek. Egyebek mellett felújították a nagy parkot, a Szabadtéri Színpadot, a sportpályákat, a termálfürdőt és hamarosan megkezdődhet a Wellnessközpont kiépítése is - tette hozzá Horvát Tímea.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Igen kiemelkedő határon átnyúló projektről is szeretnék beszélni, Magyarország és Szerbia IPA-program keretében a Magyar Művelődési Ház megépítése Palicson. Itt szeretném bejelenteni, hogy jövő héten aláírjuk a szerződést a kiválasztott kivitelezővel, és az alapkőletétele után a munkálatok az idén elkezdődhetnek. A projekt összértéke 870 ezer euró.”

A munkahelyek száma is nőtt az elmúlt két évben, és csökkent a munkanélküliség - nyilatkozta Újhelyi Ákos. A Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja kiemelte, tavaly 20, idén 27 millió dinárt különítettek el munkahelyteremtésre. Emellett oktatási intézményeket újítottak fel, parkolókat építettek ki, valamint utcákat aszfaltoztak le és a vízhálózatot is bővítették. Kiemelte a környező falvakban is sikeres projekteket valósítottak meg.

Újhelyi Ákos, gazdasági ügyekkel megbízott tag, Városi Tanács, Szabadka: „A ludasi és a hajdújárási helyi közösségeink épületeinél megoldottuk a fűtést, adaptálási munkálatokat végeztünk el, és tervdokumentáció készül a királyhalmi és a ludasi orvoslak helyreállítására. A noszai művelődési ház második fázisát is lassan befejezzük. Ezekre a munkálatokra mintegy 20 millió dinárt tudtunk biztosítani önkormányzati, illetve tartományi és más forrásokból.”

A mezőgazdaság területén a mezőőrszolgálat és a jégvédelmi rendszer fejlesztése is folyamatos - mondta Osztrogonác Simon, a Városi Tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagja. A mezőutakat is rendezik.

Osztrogonác Simon, mezőgazdasági ügyekkel megbízott tag, Városi Tanács, Szabadka: „Sajnos az utóbbi két évben nem volt épp olyan szintű a kiépítés, amelyet én szerettem volna, vagyis nem sikerült egy olyan ütemet folytatnunk ahogy elkezdtük pár évvel ezelőtt, de azt hiszem, ez egy olyan része a költségvetésnek, amely elég jó visszhangot váltott ki a termelők körében, tehát ezt okvetlen folytatnunk kell, és talán ezt kicsit tökéletesíteni az elkövetkezendő két évben.”

Emellett számos fontos projekt valósult meg, mint például a Zsinagóga felújítása, angio-termet kapott a közkórház, bővült az ipari park - hangzott el a sajtótájékoztatón.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír