Ugrás a tartalomra

Vita a vasúti törvény módosításáról

A vasúti törvény módosítása volt a legfontosabb napirendi pontja a szerbiai képviselőház pénteki ülésének. А javaslatcsomag a szerbiai vasúti közlekedés európai szintű fejlesztését jelenti.

A jogszabály átalakítása az európai uniós követelményekkel összhangban történik. Az elsődleges cél, hogy végre megkezdődhessen szerbiai vasúthálózatának korszerűsítése – mondta Zorana Mihajlović. A közlekedési, infrastrukturális és építésügyi miniszter leszögezte, a javaslattal végre lehetővé válik egy több évtizede húzódó fejlesztés megvalósításának elkezdése. “Szeretnénk, ha a vasútrendszer pénzügyi működése hatékony és nyereséges lenne, emellett a hatékonyság is fontos.

Emellett fontos, hogy mindaz, amit az elmúlt évben elvégeztünk, csak a kezdete volt annak, hogy vasútrendszerünket összehangoljuk az európai vasúthálózat és az Európai Unió országainak a vasúti rendszerével.”

A törvény elfogadását a szerb kormány sürgeti, azzal az indoklással, hogy ezen a területen lemaradtunk az uniós jogszabályokkal való összehangolással – emelte ki Pék Zoltán.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője hozzáfűzte, a vasúti társaságok elkezdték kikerülni a Szerbián átvezető 10-es számú korridort és inkább Románián és Bulgárián keresztül szállítják az árut.

A párt támogatja az indítványt. Pék Zoltán, köztársasági parlamenti képviselő, Vajdasági Magyar Szövetség: “Őszintén szólva a mi vasúti rendszerünk távol van az európai színvonaltól, sajnos.

Ezt a munkát minél előbb elvégezzük, annál jobb, mert már most érezhetőek a negatív hatások. Példaként itt a tízes korridor megkerülése.

Európában mindenki tudja, hogy Nyugat-Európából a Közel-Keletre Szerbián keresztül vezet az út. Azonban, ha a személy és áruszállítás szolgáltatásaink szintje nem megfelelő, akkor ez az útvonal sajnos átkerül Románia és Bulgária felé.”

A Demokrata Párt képviselői ellenzik a törvényt. Jovan Marković, a DP egyik képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évben nem fordítottak elég figyelmet Szerbia vasúthálózatának korszerűsítésére. “Volt-e valami elképzelés és konkrét terv 2013-ban, amikor először napirenden volt a ma megvitatott törvény? Nyilvánvaló, hogy akkor sem volt elképzelés, de terv sem. Ez az elmúlt másfél év rossz törvényhasználata és a rossz kapcsolati rendszer következménye.”

A kormány illetékesei szerint a törvény módosítására azért épp most került sor, mert egyetlen beruházó sem érdekelt abban, hogy egy elöregedett, rossz hatékonysággal működő vasúthálózatba fektesse pénzét.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír