Ugrás a tartalomra

Versenyképes oktatás

A középiskolákban olyan szakembereket kell képezni, akik érettségi után azonnal el tudnak helyezkedni – nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindtó című műsorában Vicsek Annamária.

A szerbiai oktatási államtitkár elmondta, eddig az volt a gyakorlat, hogy több tanintézmény is olyan szakot nyitott, amely indítására megfelelő szakkáderrel rendelkeztek. Ez azonban nem gazdaságos és nem illeszkedik a piac igényeihez – tette hozzá. Vicsek Annamária arról is beszélt, hogy magyar tannyelven olyan szakokat is kell indtani, amelyek magyarországi középiskolákban is nyílnak, hogy ezzel is ösztönözzék a fiatalokat az itthon maradásra.

„Valójában nekünk az lenne az egyik célunk, hogy a lehető legtöbb olyan szakot, ami Magyarországon is van biztosítsuk Vajdaságban. Viszont, ha túl nagy számú szakot, túl sok középiskolai helyet biztosunk ennek az 1500 gyereknek, aki elvégezte a nyolcadik osztályt, vagy azoknak a gyerekeknek, akik most vannak nyolcadik osztályban és majd 2019 szeptemberétől lesznek elsősök, akkor gyakorlatilag magunknak csinálunk megint csak egy problémát, mert nem lesz annyi gyerek, akikkel fel tudjuk tölteni ezeket az osztályokat. Ha 1500 tanulónak 2000 vagy 2200 helyet tervezünk – mert általában az szokott lenni, hogy öt vagy tíz százalékkal több helyet tervezünk, mint amennyi van – még akkor is vannak olyan osztályok, ahol nem érjük el azt a létszámot, hogy az oktatási minisztérium jóváhagyja.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét