You are here

Kenyérünnepet tartottak Keviben. Az új kenyér szentelése után művelődési műsorral várták a látogatókat a helyi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében.

Kevi és Buránysor lakossága alig 600 fő. Ennek ellenére a szervezők mintegy 450 vendéget vártak a Kenyérünnepre. Az érdeklődők között volt olyan is, aki hosszú utat tett meg, hogy láthassa a településen élő lakosság ünnepét. Horváth Sándorné, Pilisvörösvár, Magyarország: „Nagyon örülök, hogy eljöttem. Először vettem részt ilyen felvonuláson. Megható volt, ahogy a falu apraja-nagyja összejött és végigjártuk a falut.”

A falubeli hagyományőrző csoportok tagjai is részt vettek abban a menetben, amelyben a búzakoronát és az új kenyeret vitték a Rózsafüzér Királynéja római katolikus templomba. A szentmisét követően Kormányos Zoltán helyi plébános szentelte meg a kenyeret. Kormányos Zoltán, plébános, Kevi: „Magára Krisztusra való utalás is, aki élő kenyérré lett értünk, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket táplálja. De ez nagyon jól kifejezi mindazt a földi jót, amit a Jóisten ad nekünk.”

Keviben nagy múltra tekint vissza a kenyérünnep - montda Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke: „Arra a hagyományra építettünk, amelyet már eleink is ránk hagytak. Hiszen amikor befejezték az aratást, akkor koszorút készítettek. A koszorú készítése után pedig friss kenyeret sütöttek új búzából, és azt elvitték szentelni. Ezeket egy nagy gazda házánál tartották meg, és a gazda ajánlotta fel ezeket a kenyereket.” Az este folyamán a művelődési műsorban felléptek a környező falvakból érkezett hagyományápoló csoportok tagjai is.

Szerző: 
Pannon RTV