Ugrás a tartalomra

Választások Bégaszentgyörgyön

Jól szerepelt a VMSZ

Vasárnap választások voltak Bégaszentgyörgy (Žitište) község helyi közösségeiben.

A vidéken élő magyarság szempontjából fontosak voltak a Magyarittabén, Tordán, Tamásfalván és az Udvarnokon megtartott választások. Magyarittabén a kilenctagú tanács tagjaira lehetett voksolni, Tordán, Tamásfalván és Udvarnokon pedig a helyi közösségek elnökét választották meg.

Dobai Jánostól, a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezetének elnökétől megtudtuk, hogy a részvétel hozzávetőlegesen 40 százalékos volt, ami a helyi választásokon szolid eredménynek mondható. A voksolás szabálytalanságok nélkül, rendben zajlott le.

Torda elnöke a következő négy évben is Dobai János lesz. Tamásfalván először választották meg a helyi közösség elnökét. Ezt a tisztséget Mihajlo Grujić (SZHP) tölti be, akit támogatott a VMSZ.

A megegyezés értelmében az öttagú helyi tanácsban a magyar párt két helyet kap. Udvarnokon úgyszintén először választották meg a helyi közösség elnökét.

Dejan Melar (SZHP) elnökké választását támogatta a VMSZ, amelynek a képviselői hosszabb idő után újra ott lesznek a tanácsban.

Magyarittabén a kilenctagú helyi tanácsba a VMSZ hét jelöltje került be: Petes Béla, Hevesi Tibor, Kerekes József, Boros Beáta, Patai Attila, Bajúsz Anton és Vass Tibor. A tanácsban ténykedik a testület két eddigi tagja, Kis Béla (VSZL) és Zima Attila (DP) is.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K. I.
Többi hír