Ugrás a tartalomra

A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma megszerezte a teljes jogi tagságot a Néppárt ifjúsági szervezetében

Szavazati joguk van

Az Európai Néppárt Ifjúsági Fóruma (YEPP) november 3-án Athénban tartott tisztújító kongresszusán a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma is teljes jogi tagságot szerzett. A kongresszuson a VMSZ Ifjúsági Fórumának küldöttei Fehér Szabolcs, a fórum elnöke és Sztantity Szebasztián külügyi megbízott voltak. Sztantity Szebasztián elmondta, hogy a VMSZ Ifjúsági Fóruma a csatlakozási eljárást két évvel ezelőtt kezdte meg, amikor Helsinkiben meghívott vendégként vettek részt a tanácsülésen:

– Ezt követően Rómában és Dubrovnikban is részt vettünk az ülésen, majd tavaly ősszel a zürichin kaptunk megfigyelői státust. Később Milánóban, Münchenben és Bukarestben is részt vettünk tanácsülésen, és most Athénban szereztük meg a teljes jogú tagságot. Ez azt jelenti, hogy már szavazhatunk is a fölmerült kérdésekben. Fontos jelen lenni a YEPP-ben, hiszen a szervezeten keresztül európai intézkedéseket lehet előirányozni, hangot lehet adni bizonyos problémáknak nemzetközi szinten, fel lehet hívni valamire a figyelmet, amire aztán esetlegesen az európai döntéshozók is felfigyelnek. A VMSZ Ifjúsági Fórumának a tagsága azért is fontos, mert így erősíteni tudjuk az ott már meglévő magyar érdekképviseletet, amit a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) és az erdélyi Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) képvisel. Így jelenleg 15 fős a magyar kontingens, vagyis kongresszusonként 15 szavazatunk lesz, ami eggyel kevesebb, mint a németeké, amely a legerősebb delegáció, tehát a YEPP-en belül is komoly súlya van a magyar „csapatnak”. A Fidelitasnak 8 delegáltja lesz, az IKSZ-nek és a MIÉRT-nek 3-3 és a VMSZ Ifjúsági Fórumának egy. Tanácsülésenként, amikor minden szervezetnek egy szavazata van, összesen négy szervezet lesz, tehát négy szavazat. Athénban sikerült elérnünk azt, hogy két magyar alelnöke is legyen az ifjúsági szervezetnek, és nekik is van plusz egy szavazatuk, tehát akármilyen magyar érdekről van szó, vagy magyar érdekeltségű témáról, alapból hat szavazattal indul, ami jelentős ebben az esetben. A szavazatoknál maradva még azt is elmondhatjuk, hogy a YEPP-ben Szerbiából összesen két párt képviselteti magát, a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség. A haladóknak kilenc szavazatuk van, nekünk egy, tehát a szerbiai szavazatok tíz százaléka a miénk, ami arányaiban nézve kedvező.

A VMSZ Ifjúsági Fóruma szempontjából lényeges, hogy ifjúsági szervezetként bizonyítottuk, komoly és nemzetközi szinten is elismert szervezet vagyunk. Ezt végigcsinálni nem könnyű, kiváltképp, hogy ilyen sok fiatal hagyta el országunkat.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, hhá