Ugrás a tartalomra

Ünnepi szentmise a Szent Teréz-székesegyházban

Szabadkán délután ünnepi szentmisét mutattak be a Szent Teréz-székesegyházban, amelyet Kiss–Rigó László, Szeged-Csanádi megyés püspök celebrált. Az istentiszteletre a környező településekről is rengetegen jöttek. Emellett a vajdasági közjogi méltóságok is együtt imádkoztak Szent István államalapító királyra emlékezve.

Harangszó jelezte a szabadkai ünnepi szentmise kezdetét. Rengeteg hívő gyűlt össze a Szent Teréz-székesegyház előtt.
Magda Gizella, Szabadka: „Hogy tartsunk össze. Én szerintem ez a legfontosabb. Mi magyarok vagyunk. Az én szüleim magyarok voltak. A nagyapám, az édesapám, az egész család. Azt üzenem továbbra is, hogy tartsunk össze.”

Az istentisztelet kezdetén a megszentelésre váró kenyérrel és gyümölcsökkel cserkészek vonultak az oltárig. A híveket Kiss–Rigó László köszöntötte. A szegedi megyéspüspök tömjénnel áldotta meg a szószéket.

A szertartáson számos közéleti személy jelent meg. Hajnal Jenő az MNT elnöke elmondta, hogy ma is Szent István ínteleit szem előtt tartva kell élnünk.

Hajnal Jenő, elnök, MNT: „Létrehozta a templomokat. A templomok köré a falvakat, a városokat. Mind mind arról szól, hogy, hogyan tud egy vidék, egy táj élettel, emberekkel, közösséggel megtelni. Nekünk ezt a közösséget kell újrateremteni. Megerősíteni hitében, bizakodásában, jövőjében.”

 

Becsület, tisztesség és kemény munka – ez államalapító királyunk hagyatéka – nyilatkozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja köztársasági parlamenti frakcióvezetője. Hozzátette: „Meg kell ragadni a lehetőségeket. Nem szabad feladni. Ki kell tartani. Szent István király 1000 év távlatából is azt üzeni nekünk, hogy a célokért megéri küzdeni. Azért a vízióért amit az emberek elképzelnek. Mi a közéletben résztvevők megpróbáljuk ehhez biztosítani a feltételeket.”

A tömeg ezt követően Palicsra ment, hogy részt vegyen az ökumenikus kenyérszentelésen.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV (Fotó: Ótos András)
Többi hír