Ugrás a tartalomra

Ünnepi hangulatban

A 170 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Torontálvásárhelyen a helyi József Attila Művelődési Otthon és a falu Moša Pijade Elemi Iskola közös szervezésében. Március tizenötödikén.

A közel egyórás irodalmi és zenés összeállítás nemcsak a múltat elevenítette fel, de a jelenben gyökerező jövőképnek is teret biztosított. Hangsúlyozván, imára is szükségünk lészen, hiszen az Úr nem teremtett bennünket kósza szélnek!

Sokkal inkább érző embereknek, akiknek – még így, megfogyatkozva és széjjelszóratva is, a haza becsülete és annak szabadsága, illetve a függetlenség maradt értékrendjének a csúcsán.

A műsorban elhangzott versek, karművek, hangszeres megnyilvánulások és történelmi vonatkozású szemelvények tolmácsolói Becsei Nagy KlaudiaKalánka JudithLálity Urbán EmeseBakator JánosGyőri Lívia és LeonárdCsende ElénaKliment AndreaMáté ArankaSzolnoki Ervin és Máté Norbert voltak.

A Torontálvásárhelyi Református Egyházközség Dalárdájának különítménye Tóth Zsolt kántor vezényletével lépett fel. Az iskola tanulóit Zairi Györgyike és Onjin-Hartig Viktória tanárnők készítették fel.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Martinek Imre
Többi hír