Ugrás a tartalomra

Ülésezett a szabadkai VKT, előtérben a költségvetés megvalósítása

A Szerb Haladó Párt szerint reális az eddigi közel 36 százalékos megvalósítás, mivel a főbb beruházások nagy része az év második felében várható.

Szabadka költségvetésének első hat havi megvalósításáról tárgyaltak a szabadkai városi képviselő-testület tagjai.  A Szerb Haladó Párt szerint reális az eddigi közel 36 százalékos megvalósítás, mivel a főbb beruházások nagy része az év második felében várható. Az ellenzék részéről azonban volt néhány kifogás, amely szerint hiánnyal küszködik a város.

A költségvetés közel 36 százalékos megvalósítása az előző évhez képest jó eredménynek tekinthető, az első hat hónap kifizetései és kiadásai pedig alacsonyabbak a tervezettnél - nyilatkozta Aleksandar Grubor, a Szerb Haladó Párt képviselője.

Aleksandar Grubor, képviselő, Szerb Haladó Párt: „Szeretném kiemelni, hogy az elmúlt időszakban nőttek elsősorban a tartományi és a köztársasági költségvetésből származó támogatások összegei. Ez pedig lehetővé fogja tenni a város számára, hogy befejezze a kilencvenes években megkezdett főbb beruházásokat. Mindannyian könnyen meggyőződhetünk erről, hiszen a kerülőút, azaz az Y-elágazás munkálatai Szabadka környékén befejeződnek, és természetesen más főbb projektek is.”

Szabadka fejlődési szintje a Demokrata Párt szabadkai szervezetének elnöke, Saša Vučinić szerint nem haladja meg a 2017-es évet. Ennek alapján a város elmúlt fél évi költségvetése sem reális.

Saša Vučinić, a Demokrata Párt szabadkai szervezetének elnöke: „Minden, ami el lett tervezve, azaz a mintegy 600 millió körüli összeg, ha tételek szerint nézzük, nem reális. Muszáj lesz valahogyan újratervezni a költségvetést és annak függvényében kell csökkenteni azt, úgy, ahogyan ezt meghozták.”

A költségvetés első hat havi eloszlását a Vajdasági Magyar Szövetség is reálisnak tartja. A megvalósítás terén általános jelenség, hogy az első félévben többnyire a közbeszerzési eljárások folynak. A főbb befektetések az év második felében szoktak elkezdődni - mondta el Kerekes László, a VMSZ képviselője. Jelenleg is több területen zajlanak beruházások - tette hozzá.

Kerekes László, képviselő, Vajdasági Magyar Szövetség: „A Tartományi Nagyberuházási Alaptól 122 millió 700 ezer dinár érkezett a tegnapi nap folyamán. A többi befektetést is említhetem, mint például az iskolák karbantartását, a stadion klimatizációját, az útépítést. Tehát egész sor beruházás történt. ”

A 43 napirendi pont között a képviselők határozatokat fogadtak el több közvállalat 2017-es évi munkatervének módosításairól, emellett szavaztak a működésükről szóló jelentések kapcsán is.
 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír