Ugrás a tartalomra

Újult erővel folytatódik a magyar nemzeti érdekképviselet az EP szakbizottságaiban

Deli Andor vajdasági politikus tagja lett a külügyi bizottságnak (AFET) és tovább folytatja munkáját a közlekedési bizottságban

A mai napon az Európai Parlamentben megszavazták a 2019-2024 közötti jogalkotási ciklus szakbizottsági struktúráját és döntöttek a bizottsági helyekről. A rekordrészvétel mellett lezajlott májusi EP-választáson a Fidesz-KDNP szövetsége rekord győzelmet aratott, így a Fidesz-KDNP képviselői az Európai Parlament mind a 22 szakbizottságában helyet szereztek. A következő 5 évben tehát minden eddiginél nagyobb erővel folytatódik a nemzeti érdekek hatékony képviselete.

Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának újonnan megválasztott delegációvezetője továbbra is a regionális fejlesztési (REGI) és a költségvetési-ellenőrző (CONT), valamint a költségvetési bizottságnak (BUDG) lesz tagja. Szájer József, a delegáció elnöke a jogi bizottságban (JURI) folytatja munkáját.

Trócsányi László, korábbi igazságügyi miniszter a külügyi (AFET), az alkotmányügyi (AFCO) és a petíciós bizottságban (PETI) szerzett tagságot. Győri Enikő, korábbi madridi nagykövet visszatérve az Európai Parlamentbe, a gazdasági és monetáris (ECON), valamint a nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó bizottságban (INTA) kezdi meg munkáját.

Gyürk András megtartotta tagságát az ipari bizottságban (ITRE), valamint tagságot nyert a környezetvédelmi bizottságban (ENVI) is. Gál Kinga, az Európai Néppárt alelnöke a külügyi (AFET), az alkotmányügyi (AFCO) és a biztonság- és védelempolitika bizottságban (SEDE) fogja képviselni a magyar érdekeket. Járóka Lívia, az EP első roma származású alelnöke a nőjogi (FEMM) és az állampolgársági és bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságokban (LIBE) folytatja munkáját.

Hidvégi Balázs, újonnan megválasztott képviselőként a mezőgazdasági és vidékfejlesztési (AGRI), a halászati (PECH), valamint az állampolgársági és bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságban (LIBE) kezdi meg tevékenységét. Tóth Edina, aki hosszú évekig a néppárti képviselőcsoport munkatársa volt, képviselőként a környezetvédelmi (ENVI), ipari, kutatási és energiaügyi (ITRE), valamint a belső piaci bizottságban (IMCO) képviseli majd a nemzeti érdekeket.

Hölvényi György a fejlesztési (DEVE) és emberi jogi biztosságban (DROI) folytatja európai parlamenti tevékenységét. Kósa Ádám a foglalkoztatási bizottságban (EMPL) dolgozik tovább, emellett tagja lesz a petíciós bizottságnak (PETI) is. Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő megtartotta tagságát a kulturális bizottságban (CULT), emellett a külügyi bizottságban (AFET) fog dolgozni. Deli Andor vajdasági politikus szintén tagja lett a külügyi bizottságnak (AFET) és tovább folytatja munkáját a közlekedési bizottságban (TRAN).

A szakbizottságok vezető posztjairól jövő héten határoznak az egyes szakbizottságok, amely szavazás során a fideszes képviselők jó eséllyel további vezető tisztségeket töltenek majd be.

 

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen