Ugrás a tartalomra

Újabb csatlakozási tárgyalási fejezetek nyílhatnak meg az év végéig

Három újabb csatlakozási tárgyalási fejezet nyílhat meg Szerbia számára az év végéig. Ezzel az ország 13 megnyitott fejezetnél tart majd. Közben az is kiderült, hogy az uniós IPA-alapokból további 1,5 milliárd euróra pályázhat az ország 2020-ig.     

Ismét egy lépéssel közelebb kerülhet az európai uniós csatlakozáshoz Szerbia, az év végéig ugyanis további három csatlakozási tárgyalási fejezet nyílhat meg az ország számára. Tanja Miščević, a tárgyalási csoport vezetője korábban úgy nyilatkozott, sem politikai, sem technikai akadályát nem látja annak, hogy Szerbia az észt EU-elnökség idejének végéig megnyissa a 6-os, a 30-as és a 33-as fejezetet.

A hatos fejezet a társasági jogról szól, elsősorban a határon átívelő közös kapcsolatokról. A 30-as fejezet a külgazdasági kapcsolatokra, konkrétabban a közös kereskedelmi politikára, a regionális és nemzetközi szervezetekkel való együttműködésre vonatkozik. A 33. fejezet pedig a pénzügyi és költségvetési rendelkezésekről szól.

Kovács Elvira, a szerbiai parlament Európai Integrációs Bizottságának elnökhelyettese elmondta, szerinte októberig nem, de december végéig valóban megnyílhatnak az említett fejezetek. „Szerintem a 6-os és a 33-as talán a legreálisabb. A 30-cal, a külgazdasági kapcsolatokkal is jól állunk, de ahhoz, hogy ezek a fejezetek megnyíljanak, minden tagállam jóváhagyása szükséges. Tehát konszenzussal mind a 28. Az észt elnökség alatt elméletileg még két konferenciát láttak elő.

Az egyiket októberben, a másikat decemberben. Az is igaz, hogy az észtek keveset tudnak Szerbiáról, de az a fontos, hogy mi technikailag készen állunk.”

Legutóbb június végén nyitottak meg két csatlakozási fejezetet, a 29-es a vámunióra vonatkozott, míg a 7-es a szellemi tulajdon védelmével volt kapcsolatos. Amennyiben év végéig további három fejezet nyílik meg, akkor Szerbia már 13 megnyitott fejezetnél tart majd. Szerbiának összesen 35 fejezetet kell áttekintenie közösen az Unió illetékeseivel. Erre azért van szükség, hogy az egyes területek uniós joganyagait be tudják építeni a saját nemzeti jogrendjükbe.

A csatlakozásig a tagjelölt országok, így Szerbia is rendelkezhet az uniós IPA-alappal. Szerbia az elmúlt 15 évben hárommilliárd euró vissza nem térítendő eszközt kapott, 2020-ig pedig további 1,5 milliárd euróra pályázhat – jelentette be a napokban Jadranka Joksimović, Szerbia európai integrációs minisztere.

Legutóbb június végén nyitottak meg két csatlakozási fejezetet, a 29-es a vámunióra vonatkozott, míg a 7-es a szellemi tulajdon védelmével volt kapcsolatos. Amennyiben év végéig további három fejezet nyílik meg, akkor Szerbia már 13 megnyitott fejezetnél tart majd. Azoknak az országoknak, amelyek az EU-hoz kívánnak csatlakozni, összesen 35 fejezetet kell áttekinteniük közösen az uniós illetékesekkel. Erre azért van szükség, hogy az egyes területek uniós joganyagait be tudják építeni a saját nemzeti jogrendjükbe.

A csatlakozásig a tagjelölt országok, így Szerbia is rendelkezhet az uniós IPA-alappal. Szerbia az elmúlt 15 évben hárommilliárd euró vissza nem térítendő eszközt kapott, 2020-ig pedig további 1,5 milliárd euróra pályázhat – jelentette be a napokban Jadranka Joksimović, Szerbia európai integrációs minisztere.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír