Ugrás a tartalomra

Új vasúti törvénytervezetek közvitája Szabadkán

Három új vasúti törvénytervezet közvitáját tartották ma Szabadkán a Körzeti Gazdasági Kamara épületében. A szabadkai volt az utolsó és egyben a legnépszerűbb is a témában országszerte rendezett közviták közül.

A vasúttal kapcsolatos tervezetek alappillérei, hogy azokat harmonizálják az Európai Unió vonatkozó szabályrendszerével, illetve tisztázzák a vasúti forgalmat használók jogait és a szolgáltató kötelességeit. Erre azért is szükség van, mivel Szerbiában, azon belül pedig Vajdaságban is elavult a vasúti infrastruktúra. Slobodan Vojinović, igazgató, Körzeti Gazdasági Kamara, Szabadka: „Ez a törvény előkészíti a magánvasúti személyszállítás lehetőségét. Teherszállításra az idei évben már életbe lép, ami azt jelenti, hogy foglalkozhatnak olyan emberek személyszállítással, akik készen állnak arra és van rá pénzük.”

Kern Imre szerb infrastruktúrafejlesztési államtitkár is részt vett a közvitán. A Pannon RTV-nek elmondta, fontos az európai jogharmonizáció, illetve az, hogy Vajdaság vasúti infrastruktúrája fejlődjön, mivel az elmúlt időszakban, a több mint 3 százalékos jegyeladás növekedés azt mutatja, hogy van igény a vasúti utaztatásra a régióban. 

„Tekintet nélkül arra, milyen rossz állapotban van a vasúti infrastruktúra, itt azért a vasútnak még mindig komoly tradíciója és felhasználói rétege van, ezt mutatja az is, hogy rengetegen jöttek el a közvitára. A visszhangok, hogy úgy mondjam vegyesek, mert egyrészt a legnagyobb problémát maguk a vasúti dolgozók látják abban, hogy komolyan megszigorítja a törvény, illetve keretek közé szabja a munkaidőt, a pihenést, és így tovább. Most ezzel kapcsolatban a vasúti dolgozóknak komoly problémáik vannak.”

A problémák egyik legfőbb forrása az infrastruktúra mellet az, hogy a legtöbb vasúthoz kapcsolódó szakmákban, mint például a mozdonyvezető, a környező országokhoz hasonlóan Szerbiában is hiány van.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír