Ugrás a tartalomra

Több mint háromezer hektár víz alatt

Magyarkanizsa községben nagy területet öntött el a belvíz, és a Tisza is árad

A szeszélyes tavaszi időjárással érkező nagy mennyiségű csapadék egyre nagyobb gondot okoz a polgároknak és a hatóságoknak egyaránt. A szakemberek szerint egyelőre nincs ok komoly aggodalomra, de azt nem tudják kizárni, hogy a körülmények rosszabbra is fordulhatnak.
Magyarkanizsa község területén a Tisza szinte már teljes hosszában kilépett medréből, és elöntötte az ártéri erdők jelentős részét. A további 5-6 napban várható a folyó enyhe áradásának folytatódása. Az árvízvédelmi készültség bevezetését azonban még nem indokolja a vízszint, és ettől a közeljövőben nem is kell tartani – mondta el Ördög Rudolf, a DTD magyarkanizsai részlegének vezetője.

A Tiszától tehát egyelőre nem kell félni, ami viszont aggodalomra ad okot, az a hatalmas mennyiségű belvíz, ami a réteken, szántókon, kaszálókon felgyülemlett. A DTD magyarkanizsai vezetője elmondta, hogy az elmúlt 20 év első három hónapjában átlagosan 80–120 mm eső hullott, az idén viszont 245 mm csapadék esett a község területén. Csak az utóbbi 10 napban 80 mm terhelte tovább a talajt. Elmondása szerint ez az egyenlőtlen csapadékeloszlás okoz most problémát. A talaj telítődött vízzel, és a mélyebben fekvő területekről az illetékesek kénytelenek szivattyúzással átemelni a hatalmas víztömeget. A szivattyútelepek 24 órás üzemben dolgoznak a község egész területén. Már az ünnepek alatt is teljes gőzzel folyt a munka, a DTD munkatársai mindent megtesznek azért, hogy a kialakult helyzetet uralják, az esetleges károkat minimalizálják. Sokan közülük 25–30 órás műszakokat is vállalnak.
A rendes belvízvédelmi készültség érvényben van, és ennek megfelelően végzik munkájukat a hatóságok. Jelenleg Magyarkanizsa községben kb. 3000 hektár terület van víz alatt, ebből 200–300 hektár szántóföld és gyümölcsös. Vagyis anyagi kár sajnos már keletkezett – mondta el Ördög Rudolf.
Csikós László, a kommunális tevékenységgel és rendkívüli helyzetekkel megbízott községi tanácsnok közölte, hogy a Magyarországon már fokozott árvíz- és belvízvédelmi állapotoknak várhatóan nálunk is érezhető következményeik lesznek. A talaj felső rétegei teljesen telítettek, és ennek következtében a talajvízszint is megemelkedett. Ezért folyamatosan kell kezelni a több millió köbméternyi vízmennyiséget a csatornák és patakok állapotának figyelemmel kísérése mellett. A hatóságok átfogó és összehangolt munkát végeznek a polgárok anyagi és személyei biztonságának szavatolása érdekében. A Tisza–Palics-csatornán töltésátvágásra is sor került, és további intézkedések várhatóak a helyzet stabilizálásának érdekében – mondta el a tanácsnok.

 

Szerző (Forrás)
J.E., Magyar Szó
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen