Ugrás a tartalomra

Tíz nap múlva rajtol a Desiré

Már csak 10-et kell aludni november 29-ig, az idei Desiré Central Station, a nemzetközi regionális kortárs színházi fesztivál kezdetéig. Az idei fesztiválon – amelyet immáron hatodik alkalommal szervez meg a Kosztolányi Dezső Színház Szabadkán – 13 előadást tekinthet meg a közönség.

Az 2014-es Desiré, amely november 29-e és december 5-e között várja a színház szerelmeseit, a Dead or Alive (Élve vagy halva) alcímet kapta. A szervezők idén is színes és tartalmas programsorozattal készültek: a vendégelőadások több mint fele, 8 alkotás, magyarországi, de érkezeknek még darabok Franciaországból, Horvátországból, Macedóniából és Belgiumból is.

A párizsi Le Monfort Theatre Akrobaták című produkciója nyitja meg a rendezvényt, november 29-én, 19 órakor a Jadran színpadon. Ezt követően a Képzőművészeti Találkozó Modern Galériában 20 óra 30 perctől a budapesti Maladype Színház, a ljubljanai Mini teater és a zágrábi Novo kazaliste közös produkcióját, a Roberto Zucco című, igaz történeten alapuló művet játsszák. A egyhetes fesztivál első napját a budapesti Hodworks Pirkad című darabja zárja, 22 óra 30 perctől a Kosztolányi Dezső Színházban.

Mint a szervezőktől megtudtuk, a Moliére Don Juanjára, a Roberto Zuccora és A halandóság feltételei című előadásokra már minden jegy elkeltek. A többi programra még tudnak helyet foglalni az érdeklődők, a ticket@desirefestival.eu címen vagy a Kosztolányi Dezső Színház jegypénztáránál. Bővebb információ és részletes program a www.desirefestival.eu oldalon olvasható.

Szerző (Forrás)
Huszka Lilla, Vajdaság Ma
Többi hír