Ugrás a tartalomra

Tíz hektáron ötszáz munkahely

Földterületet kap Kisbajmokon a Boysen kipufogógyártó cég

Az elmúlt időszakban sokat hallhattunk a Boysen Abgassysteme nevet viselő cégről, amely Szabadkán tervezi megnyitni új részlegét. Mint ismeretes, a helyi önkormányzat és a német kipufogógyártó cég között a tavalyi évben már megszületett az együttműködési szándéknyilatkozat, és mára az is kiderült, hogy hol kap helyet a Boysen szabadkai leányvállalata.

Lapunk kérésére Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja ismertette a részleteket.

– A városi tanács legutóbbi ülésén hoztunk egy határozatot, amelynek értelmében elfogadtuk azt a tanulmányt, amely tíz hektárnyi területet irányoz elő ingyen és bérmentve a kisbajmoki ipari parkban a Boysen cég számára, azzal a feltétellel, hogy a cég az elkövetkező öt évben 65 millió dinárt fog befektetni a területen, és 507 munkavállalót alkalmaz majd. A tíz hektár földterület állami tulajdont képez, és amint a szerb kormány jóváhagyja a döntésünket, alá tudjuk írni a szerződést a céggel – fogalmazott Újhelyi Ákos.

A gazdasági tanácsos elmondta, hogy a terület megfelelő infrastruktúrával rendelkezik, azzal, hogy a vízhálózat kapacitását növelni kell. A területen, amely a Swarovski és a Calzedonia között helyezkedik el, jelenleg semmilyen épület nincs.

A vállalattal, mint már arra utaltunk, több mint 500 új munkahely nyílik meg Szabadkán. Újhelyi Ákos elmondása szerint elsősorban gépészekre lesz szüksége a cégnek, emellett természetesen mérnököket is foglalkoztatnak majd az üzemben.

A beruházás első lépéseként egy 35 000 négyzetméteres csarnok épül fel. A termelés megindulása 2019 végén, vagy 2020 elején várható. Ez attól is nagyban függ, hogy mikor tudnak megfelelő munkavállalókat felvenni. Újhelyi szerint a statisztikai adatok tanúsága szerint van lehetőség megfelelő számú munkaerő alkalmazására.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, B.em
Többi hír