Ugrás a tartalomra

Tiszta víz Béregen

Monostorszegen is hasonló, modern vízgyár megépítését tervezik

A bezdáni Vodovod Közvállalat felépítette a vízgyárat Béregen. A 25 milliós beruházás a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság, Zombor város és a bezdáni Vodovod támogatásával valósult meg. A vízgyárat Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Képviselőház elnöke, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese és Antonio Ratković, Zombor város polgármester-helyettese adta át. 

Az innovatív technológiás példaértékű projektumról szólva Pelt Ilona, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke elmondta, hogy Monostorszegen is hasonló vízgyár megépítését tervezik. Kiemelte, hogy a bezdáni helyi közösség tanácstagjainak és a Vodovod igazgatójának, Kubatov Dejannak köszönhetően Bezdán egy városi alapítású regionális közvállalatot tudott megtartani.

– Mindössze két év alatt, a vezetésünk alatt, a VMSZ több mint 50 millió dináros beruházást valósított meg Bezdánban és Béregen a vízminőség javítása céljából. Terveink között szerepel Monostorszegen egy hasonló vízgyár megépítése. Ez is mutatja, hogy sokkal hatékonyabban és sokkal gazdaságosabban tudunk tiszta ivóvizet biztosítani a lakosok számára, ha helyben oldjuk meg a víz problémáját, hiszen itt is erre mindössze négy hónapra volt szükség, ugyanakkor a doroszlói regionális vízhálózatra pontosan tíz éve várunk. Ez is bizonyítja, hogy a VMSZ a megkezdett projektumait be is fejezi –  mondta Pelt Ilona.

Pásztor István szerint régi gond oldódott meg Bácsbéregen, ugyanis az ivóvíz nagyon magas vastartalma állandó problémát jelentett.

– Ez nemcsak ebben a faluban van így, hanem az egész térségben jelentős problémát jelent akár a vas, akár pedig az arzén jelenléte az ivóvízben. Itt egy összefogásnak az eredményéről van szó, amelynek eredményeképpen a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság mintegy 16 és fél millió dinárt biztosított ennek a létesítménynek a kiépítésére, Zombor város pedig valamivel több mint 7 millió dinárt folyósított. Mindez jó példa arra, hogy ilyen körülmények között is, hogyha a cél olyan, amely mellé mindenki oda tud állni, akkor a célt meg lehet valósítani. Természetesen lényeges volt ebben az egymás iránti megértés, az is, hogy az itteni emberek fontosnak tartották ennek a projektumnak a megvalósítását. Jelentős volt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kitartott a projektum mellett és arra is jó bizonyíték ez a mostani létesítmény, hogy egy világtechnológiának és egy hazai innovációnak az eredményeképpen egy minőségi vizet előállító vízgyár nyílt itt meg. Remélem, hogy amikor elkészülnek a hasonló jellegű újabb projektumok a környező falvakban, akkor azok esetében is hozzá tudunk fogni a hasonló típusú létesítmények felépítéséhez –  hallottuk Pásztor Istvántól.

A szakmai részletekről Kubatov Dejan, a bezdáni Vodovod igazgatója elmondta, a  novemberben megkezdődött építés (a kúlai Sigma cég kivitelezésében) a helyi vízminőség javítását és egyéb gondok megoldását jelenti. A vízgyár berendezései oxigén dúsításával, speciális szűrők segítségével végzik el a klórozást, hogy kifogástalan minőségű ivóvizet juttassanak a vezetékekbe. Az igazgató megköszönte a támogatók, vagyis a párt segítségét, emelte ki külön Pelt Ilona, a VMSZ nyugat-bácskai körzeti szervezetének elnöke.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, lmt
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét