Ugrás a tartalomra

A tervezettnél több pénzből gazdálkodik Zenta

Az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb bevételekre számítanak az év végéig Zentán. A többletbevételek miatt a községi képviselő-testület mai ülésén a képviselők egyéb határozatok mellett elfogadták a költségvetés módosítására irányuló rendeletet is.  

A zentai KKT ülésén a képviselők elfogadták a község költségvetésének a január és szeptember közötti időszakra vonatkozó megvalósulásáról szóló jelentést. Az eddigi eredmények tükrében módosították a költségvetésről szóló rendeletet is.

„Több bevételt tervezünk két céleszköz forrásnál, az egyik az állami földterületek bérbeadása, a másik a környezetvédelmi pénzek, és ezek programjainak a módosítására is szükség volt” – mondta Ceglédi Rudolf polgármester.

A többletbevételek miatt a képviselők módosították a községbeli mezőgazdasági földterület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó programot, valamint a község mezőgazdaság-fejlesztése szubvencionálásának akciótervét is.

Mészáros Károly mezőgazdasággal megbízott polgármesteri tanácsadó: „Lehetőség nyílt a csődben lévő Mezőgazdaság Rt. földterületének a bérbeadására, ami azt jelenti, hogy 28 millió dinárral meg kell növelni ezt a tételt, és ez büdzsétételként szerepel a község költségvetésében.”

Várhatóan növekedni fog a mezőgazdaság fejlesztésére szánt eszközök összege is, amiből egyebek mellett a községbeli szarvasmarha- és sertéstenyésztőket is támogatják majd. A környezetvédelmi alapba a tervezettnél 6 millió dinárral kerül több.

Nagy Zoltán, a Községi Tanács kommunális ügyekkel megbízott tagja: „Ebből a 6 millió dinárból elsődlegesen több mint 3,5 millió értékben a nyílászárók cseréjét láttuk elő, valamint az év előző tapasztalataiból kiindulva előláttunk egy jelentős összeget a nyitott árkok felújítására, valamint a nyitott árokrendszernek a megterveztetésére, ugyanis ez majd a jövőben az alapját képezi annak, hogy minél minőségesebb és jobb vízelvezetést tudjunk biztosítani.”

Csökkentették a szennyvíztisztító állomás szivattyúrendszerének beszerzésére vonatkozó összeget, mivel az illetékeseknek a tartományi források bevonása miatt erre a célra a tervezettnél kisebb összeget kellett fordítaniuk.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen