Ugrás a tartalomra

A tartományi költségvetés 75 százalékát realizálták

A képviselőház ülésén kiemelték, hogy az év végéig el szeretnék érni a 90 százalékos teljesítést. Napirenden volt még a tartományi kormány által alapított díjakról és elismerésekről szóló határozat.

A tartományi költségvetés által előlátott 74 milliárd dinárból 54 milliárd dinárt már felhasználtak – emelték ki az ülésen, amelyen az ellenzék az egyes titkárságok projektjeinek megvalósítási arányát bírálta. Az egészségügyi titkárság ugyanis 24 százalékban használta fel az eszközöket, a nagyberuházási igazgatóság pedig 34 százalékban.

Csonka Áron, tartományi képviselő (VMDK): „Azok a nagyberuházások, amelyekről beszéltünk, és amelyek a tartomány fejlődését kellene, hogy szolgálják, azok nagyon alacsonyon valósulnak meg, ebből a következtetés az, hogy semmiféle fejlődésről, ugrásszerű fejlődésről nem tudunk beszélni.”

Az ülésen külön vitát váltott ki a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza által alapított díjak kiosztásának módja és időpontja. 2019. május 15-én és november 25-én ugyanis az oktatás, a sport és a nemi egyenjogúság területei mellett a tudomány, a gazdaság, a művelődés, valamint az emberi- és kisebbségi jogok terén is osztanak ki tartományi szintű elismeréseket.

Dr. Bagi Bojan, tartományi képviselő (VMSZ): „Elégedettek vagyunk, hogy a művelődési téren a Fehér Ferenc elismerés lesz az a díj, amelyet valaki megkap és oda lesz ítélve a művelődési téren, azért mert számunkra Fehér Ferenc nem csak író, hanem a szó legnemesebb értelmében néptanító is volt.”

A tartományi kormány már a következő év költségvetési tervezetét készíti, amely elsősorban a nagyberuházások folytatását látja majd elő.

Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke: „Szorgalmazzuk a Vajdasági RTV épületének befejezését, hogy el tudjuk kezdeni a felszerelés beszerzését. A tervek szerint befejezzük a Szabadkai Népszínház épületét, valamint elkezdjük az egyetemi kulturális központ építését Újvidéken. Több mint 20 új területen folytatjuk az öntözőrendszerek kiépítését Vajdaságban, de az egészségügybe is jelentős eszközöket fektetünk.”

A tartományi kormány elnöke bejelentette, hogy a következő ülésen részletesen elemzik majd az elmúlt két és fél év programjának megvalósulását. Az eddigi adatok ugyanis azt mutatják, hogy a 2016-ban előlátott befektetések öt hatodát már mostanra megvalósították.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen