Ugrás a tartalomra

Tapasztalt Miska, avagy Übü biciklivel jár

A szabadkai Népszínház magyar társulata számára a merészség jegyében telt el a 2012/2013-as évad

A társulat minden évben magasabbra helyezi önmaga számára a lécet, arra törekszik, hogy minél színesebb repertoárt készítsen. Ezt Mezei Zoltán mondta az évadzáró gálaműsoron, melyet június 18-án tartottak meg a Népszínház Jadran színpadán.  A magyar társulat művészeti vezetője szerint a nézők egy része fanyalogva fogadja a kísérletezéseket, ennek ellenére az intézmény munkatársai azt vallják, kockázat nélkül nincs nyereség sem.

A társulatvezető a többi között köszönetet mondott a külső munkatársaknak, a zenészeknek az évad során nyújtott önzetlen munkájukért. Az est folyamán átadták az évad legjobbjainak járó elismeréseket is. Az előadásokat háromtagú zsűri követte: Vukosavljev Iván, a Zentai Magyar Kamaraszínház, Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója és László Sándor, az Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára személyében.

A szakma nevében Vukosavljev Iván értékelte a magyar társulat előadásait. Arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy a Népszínház művészei fáradhatatlanul dolgoznak, a meglevő feladataikon kívül is vállalnak munkát, segítik a színházat, új kezdeményezéseket valósítanak meg, ilyen például az egyre népszerűbb felolvasószínház vagy a kArc irodalmi kávéház is. A színészek megpróbálnak eleget tenni a kihívásoknak, jóllehet áldatlan állapotok, méltatlan körülmények között dolgoznak. A világ bármely színpadán megállnák a helyüket, de itt játszanak Szabadkán, szeressük őket! — hangsúlyozta a zsűri elnöke.

A szakma döntése értelmében Pesitz Mónika lett az évad legjobb színésznője az Übü király — avagy a lengyelek című előadásban, a nyers és harsány Übü mama megformálásáért. A legjobb férfifőszereplő Mácsai Endre, aki a Mágnás Miska című zenés előadásban a címszerepet alakította. A legjobb epizódszereplő Kalmár Zsuzsa és Baráth Attila. A közönség szavazatai alapján Pámer Csilla és Pálfi Ervin a 2012/2013-as színházi évad legjobbja.

A gálaest folyamán Mezei Zoltán társulatigazgató átadta a legkreatívabb munkatársnak járó díjat is, melyet az idén Kalmár Zsuzsa érdemelt ki, ő álmodta meg ugyanis a kArc Irodalmi Kávéházat, amely az elmúlt évek egyik legsikeresebb kezdeményezésének bizonyult. Ezzel a díjjal a színháznak azokat a munkatársait jutalmazza a társulatigazgató, akik a meglevő feladataikon kívül is alkotnak, ötleteikkel gazdagítják a vajdasági magyarság kulturális életét.

A Népszínház magyar társulata ebben a színházi évadban is négy bemutatót készített. Elsőként a Tapasztalt asszonyt állította színpadra Tasnádi István magyarországi művész rendezésében. Karácsonyhoz közeledve — az elmúlt évek szokásaihoz híven — egy zenés vígjátékot, a Mágnás Miskát vitte színre társulatával Mezei Zoltán. Az évad második felében A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) című darab következett Tanja Miletić Oručević boszniai vendégművész rendezésében. A szezon végén ismét Szabadkán rendezett Dömötör András budapesti művész. Az Übü király — avagy a lengyelek című előadást készítette el a társulattal. Az évadzáró gálaesten ezekből láthattunk egyveleget.

Az előadások újra felidézett jelenetei mellett a nagy sikerű kArc irodalmi kávéház néhány estjéből is idéztek a művészek Miroslav Jovančić hegedűvirtuóz kíséretében. Az esten fellépett a Garden Quartet zenekar is. A szabadkai vonósnégyes ebben az évadban közreműködött a Mágnás Miskában és az irodalmi esteken is. A gálaműsoron a magyar társulat Mozart Requiemjének egy tételével emlékezett nemrég elhunyt művésztársaira, Korica Miklósra és Karna Margitra.

 

Szerző (Forrás)
Szakáll Laura, Hét Nap
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét