You are here

A Szabadkán, Nagykikindán, Mitrovicán, Újvidéken, Belgrádban, Nišben, Požarevacon és Užicén megtartott regionális szelekciókat követően kiválasztották a legjobb vállalatvezetőket a múlt évre vonatkozóan, 250 jelöltet állítottak a Miša Anastasijević kapitány díjra.

A közszféra vállalatainak versenyében kiosztott díjban végül 25 jelölt részesült, köztük Takács Mártát, a Vajdaság Erdői Közvállalat igazgatóját is megtiszteltetés érte. Kollégái, üzleti partnerei és az újságírók jelölték, az indoklás szerint munkájával nagyban hozzájárult a szerbiai gazdasági-társadalmi légkör javításához, példamutató tevékenységet folytat az említett vállalat igazgatásában.

A kitüntetést a Matica srpska újvidéki székházában vehette át Takács Márta A csúcsteljesítményhez vezető út című rendezvényen, melyet a Media Invent gazdasági ügynökség szervezett meg a Szerbiai Gazdasági Kamara, a Belgrádi Egyetem és a Vajdasági Rádió- és Televízió közreműködésével.

A Miša Anastasijević kapitány díjat 2000 óta ítélik oda, a gazdasági életben kiemelkedő teljesítményt nyújtott egyéneknek. Nem először értékelték nagyra a Vajdaság Erdői Közvállalatnak és Takács Mártának a munkáját: 2011-ben a cég elnyerte a legjobb vállalatnak járó kitüntetést, egy évvel később Takácsot díjazták a nemzetközi mércék hazai alkalmazásában elért eredményeiért és a környezetvédelmi tudatosság fejlesztéséért.

A Vajdaság Erdői 130 ezer hektárnyi területen gazdálkodik, 1500 személyt foglalkoztat. Világhírű névre tett szert az elmúlt évtizedben. Takács Márta 2005 óta igazgatja, az elmúlt időszakban a vállalatnak sikerült visszafizetnie összes korábban felhalmozott adósságát.

Fokozatosan növelni tudta a cég a bevételét is, 2003-ban 1,4 millió dinárt tett ki, 2008-ban már nettó 206-ot, 2016-ban pedig elérte a nettó 500 millió dinárt. Takács fokozott figyelmet szentel a nemzetközi kapcsolatoknak, a projektumokban való részvételnek, számos tanúsítvány igazolja a vállalat minőségi üzletelését – hangzott el egyebek között a méltatásban.

Szerző: 
Magyar Szó, v-ár