Ugrás a tartalomra

Számos pályázat közül válogathatnak a vajdasági gazdák

Tartományi támogatások, kedvező hitelek és a Prosperitati Alapítvány aktuális kiírásai – számos pályázat közül válogathatnak a tájékozott vajdasági mezőgazdászok.

A Moholi kertészek Egyesülete ezúttal ezekről a lehetőségeket ismertette a termelőknek.

A termelők elsősorban az elöregedett gépparkjukat szeretnék felújítani, saját forrásból azonban sokaknak erre nincs lehetősége.

Ifj. Csúzdi Endre, termelő, Mohol: „Újabb kapcsolható, eszközök azok fontosak lennének, mert elég elavultak és elöregedettek a gépek, az mondjuk biztos, hogy fontos volna és a termőföldvásárlást is egy jó dolognak tartom.”

A probléma most egyszerűbben orvosolható, hiszen kedvezményes hitelt nyújt a bejegyzett, működő mezőgazdasági vállalkozók számára a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap.

A kamat 1-1,5 % évente. Molnár Viktor, igazgatóhelyettes, Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap: „A várakozási időtartamok is általában kedvezményesek, mégpedig 6 hónaptól 3 évig is akár, felhívni a figyelmet, hogy a többéves ültetvények esetében, három év a várakozási időt, és hát például a földieper is beletartozik.”

A Prosperitati Alapítvány pályázatainak népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az első két körben az adai községben 196-an, míg a harmadik körben több mint 300-an pályáztak.

Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Aki jogosult a pályázásra, teljes pályázatot ad át, szakmailag értékelhető a pályázata, az nyerni tud, és ez ennek a településnek mezőgazdasági és vállalkozásfejlesztésre 20 millió dinár friss tőkét jelentett a tavalyi évben.”

A Mezőgazdasági Minisztérium jelentős változásokat vezetett be, a termelők például mostmár a vásárlás előtt megtudják, hogy hogyan bírálták el a pályázatukat.

Fremond Árpád, köztársasági parlamenti képviselő, VMSZ: „A pályázatok során a termelők átadják, a terveiket a megvalósulási terveket, és ezt elbírálja maga a kifizető ügynökség.”

A jövőben a fent említettek mellett, várhatóan az Uniós pályázati lehetőségek is elérhetővé válnak a gazdák számára. Az ehhez szükséges kifizető ügynökség várhatóan még az idén megkezdi a működését.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen