Ugrás a tartalomra

Szakmai konferenciák az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon

Az Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon szakmai konferenciákat is tartanak. Ma a rendezvényt megtekintette Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke.

Elégedetten nyugtázta, hogy a kiállítás új üzleti kapcsolatokat biztosít a hazai vállalkozóknak.

Első ízben tartottak gyümölcsészeti napot a régió legnagyobb agrárszemléjén. A találkozón a kiviteli lehetőségeket, az új technológiák termesztésbe iktatását, valamint az uniós követelményekkel való egyeztetést taglalták.
Sok volt a látogató, akik a gépek és fizetési lehetőségek után érdeklődtek. Boros Major Sándor, Felsőhegy: „Tavaly a Prosperitatitól kaptunk egy kis traktort, és most egy homlokrakodót, szeretnék szétnézni, hogyha futja a pénzem, akkor meg tudjam venni. ”

A neves mezőgépgyártók arra törekednek, hogy a kis -és középgazdaságok számára is hozzáférhető kategóriájú gépet kínáljanak, hiszen egy-egy kisebb gép 3-4 ezer euróba is belekerül.

Kiss Imre, vezérigazgató, Kite Kft: „Ezek a beruházások, hogyha jól kezeljük és a megalapozást, próbáljuk vele elérni, akár két három év alatt is megtérülhetnek.”

A kiállítást Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke is megtekintette. Slobodan Cvetkovic vezérigazgatóval tett séta után elégedetten nyugtázták, hogy a rendezvény évről évre szélesedik és kiváló üzletkötési hellyé vált.

Slobodan Cvetković, vezérigazgató, Újvidéki Vásár: „Előző években Pásztor úrnak külföldi diplomáciai tevékenysége is volt a vásáron, ugyanis a németországi Baden–Württembergi küldöttséget fogadta, és a mai látogatásával is azt támasztja alá, hogy mellettünk áll a munkánkban, ezért köszönetet mondunk.”

A házelnök rámutatott, hogy a kiállítók már most jelentős kapcsolatokat és üzleti lehetőségeket alapoztak meg.
Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház (VMSZ): „Az észak-afrikai piac egy nyíló piac a számunkra, és sokan beszéltek arról, hogy talán sikerül jelentősebb lépéseket tenni annak érdekében, hogy az eddig elérhetetlennek tűnő Oroszország periferiáján, vagy Oroszország területén levő régiók irányába komolyabb kitörést lehetne elérni.”

A szakmai találkozók sorából az Intelligens megoldások az agráriumban című konferencia nagy érdeklődést váltott ki, hiszen a versenyképesség növelése érdekében nélkülözhetetlen a digitalizáció és az IT-technológia alkalmazása a termesztésben. A magyarországi szakemberek nagy lehetőséget látnak a hazai agráriumban való befektetésre – hangzott el az összejövetelen.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen