Ugrás a tartalomra

Szabadkára és Palicsra látogatott Aleksandar Vučić

A Goodwill Pharmába és a Palicsi Pincegazdaságba is ellátogatott ma a szerb elnök.

Ezek a fejlesztések jelentősen hozzájárulnak Szabadka és ezzel az egész ország további gazdasági fellendítéséhez - jelentette ki Aleksandar Vučić. Szerbia egy olyan ország, ahol lehet emberhez méltóan élni - emelte ki Pásztor István a Palicsi Pincegazdaságban. A tartományi képviselőház elnöke hozzátette, hogy a magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatása jelentősen hozzájárul a szülőföldön való boldoguláshoz. Vučić ezért külön köszönetet mondott Orbán Viktornak.

A Palicsi Pincegazdaság gyártási programjában a jövő év januárjától 11 új termék jelenik meg, gyümölcspálinkák és különféle tömény italok. Az ehhez szükséges alapanyagokat a gyárhoz tartozó gyümölcsösökben termelik meg, illetve a kooperánsoktól vásárolják fel. Az évi gyártási kapacitás mintegy 3 millió liter töményitalt tesz majd ki.

A régió 180 beszállítójával kötöttek szerződést - mondta Branislav Ličina. A Palicsi Pincegazdaság ügyvezető igazgatója szerint céljuk, hogy az első termelési évben mintegy 50 fajta terméket értékesítsenek a hazai és a nemzetközi piacon: „Olyan márkatermékekkel jelenünk meg, amelyekkel konkurensek leszünk a világ vezető gyártóival. A mi elképzelésünk, hogy a következő időszakban jelentős kivitelt valósítsunk meg az EU-ba meg más országokba és a világpiacra.”

Pásztor István megköszönte a szerb államfőnek, hogy a szombat délutánját Palicson töltötte. A tartományi képviselőház elnöke azt mondta: Szerbia egy olyan ország, ahol lehet emberhez méltóan élni: „Az volt a szándékom, hogy az elnök úrnak megmutassam ezen a két példán, hogy az elmúlt négy évben a gazdaságfejlesztési program keretein belül, a Prosperitati Alapítványon keresztül mit csináltunk. Ezúton is szeretném aláhúzni, ezt elnök úrnak elmondtam, hogy mintegy 300 millió eurós befektetési lendületet hoztunk ebbe a térségbe, ebből durván 150 millió volt az, amit a magyar állam támogatásával a Prosperitati Alapítványon keresztül biztosítottunk a pályázók számára. A másik mintegy 150 millió euró az az önrész, illetve a hitelkonstrukció. Több mint 3000 munkahelyet hoztunk létre, és több ezer munkahelyet, több ezer egzisztenciát erősítettünk meg.”

Hozzátette: ez azt bizonyítja, hogy egy olyan vállalkozói rétegünk van, amelyiknek van víziója a saját üzletével kapcsolatban, a politikának pedig az a feladata, hogy ezeknek a lehetőségeknek a biztosításával, segítse az elképzelések megvalósítását.

Aleksandar Vučić mindenekelőtt sajnálatát fejezte ki, hogy óbecsei származása ellenére mindössze hat szót tanult meg magyarul. Ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósításáért a szerb államfő külön köszönetet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. Vučić kiemelte: a borászat fejlesztése nemzeti stratégiai tervének kidolgozása már folyamatban van: „A gazdasági fejlődés mértékét Európában, akár hiszik, akár nem, a borászat fejlesztésével mérik. Ezt láthatták például 2005 és 2009 között Bulgáriában, láthatták Romániában is mindjárt ezután, 2009 és 2013, 2014 között, most pedig láthatják a szerbiai borászat hatalmas előrelépését, amely hétmérföldes léptekkel fejlődik a minőség tekintetében.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen