You are here

Több, mint 20 munkagéppel, felkészülten várja a telet a szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat. Erről győződhettek meg az illetékesek, akik a közvállalat telephelyére látogattak

Egymás mellett sorakoznak a nagy hókotró kamionok és különböző munkagépek. A műszaki felszereltség mellett megfelelő számú munkaerővel is rendelkeznek a közvállalatnál. Slobodan Milošev, igazgató, Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat, Szabadka: „Itt van a teljes géppark, amivel dolgozunk. Ez 10 nagy kamiont jelent sószóróval felszerelve. Mögöttem traktorok és kisebb munkagépek vannak, itt van továbbá az a 47 munkás is, akik a hó és a jég eltakarítását végzik majd.”

A városvezetés részéről Horvát Tímea alpolgármester tekintette meg a felkészülés utolsó szakaszát. A helyszínen elmondta, meg van elégedve a látottakkal: „A téli szolgálat november 15-től kezdődik és március 15-ig tart, a jövő évig. Azt gondolom, hogy a közvállalatok biztosítottak arról, hogy készen állnak az előttünk álló téli időszakra, megfelelő mennyiségű sóval, alapanyagokkal rendelkeznek.”

Habár Szabadkán és környékén ebben a szezonban még nem esett a hó, Nyugat-Szerbiában és Magyarországon már havazott. Egyelőre úgy néz ki azonban, hogy a közeljövőben nem kell éles bevetésre küldeni a hókotrókat, hiszen az előrejelzések szerint novemberben még nem lesz hó Észak-Bácskában.

 

Szerző: 
Pannon RTV