Ugrás a tartalomra

Sikerült megállapodni a Žeželj-hídról: Májusban folyatódik az építkezés

Megállapodásra jutottak az újvidéki Žeželj-híd kiépítésére szánt összeg fennmaradó részének kifizetéséről a köztársasági meg a tartományi hatalom, illetve Újvidék város képviselői. A tervek szerint a pénzt várhatóan a május elsejei ünnepeket követően utalják majd át, azután pedig 20 hónap áll majd rendelkezésre a híd kiépítésére, illetve a régi montázshíd lebontására – jelenti a Vajdasági Rádió és Televízió.

„A szerbiai kormány mai ülésén előkészítettük a befektetés eddigi folyamatáról és a problémákról szóló jelentést, valamint a Szerbiai Vasutak közvállalat és a munkálatokat végrehajtó AZVI vállalat szerződésének kiegészítését is, amelyhez a kormánynak hozzájárulását kell adnia. Megállapítjuk továbbá azt is, hogy a tartományi eszközök Újvidék város irányába történő átutalását külön szerződés szabályozza majd” – jelentette be Kern Imre, az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium államtitkára.

„A jövő héten még két szerződés kerül aláírásra, az egyik a tartományi eszközöknek Újvidék város részére történő átutalásáról, a másik pedig egy pénzügyi megállapodás az AZVI konzorcium, a Szerbiai Vasutak közvállalat és Újvidék város között. Mivel Újvidék és a tartományi kormány képviselői megerősítették, hogy a számlájukon található a szükséges összeg, remélem, hogy az ünnep utáni első napon megvalósul a 2.922.000 eurós átutalás” – tette hozzá Kern Imre.

A bejelentések szerint az újvidéki képviselő-testület szerdai ülésén módosítják majd a pénzügyi tervet, hogy a városon keresztül történhessen meg a tartomány eszközeinek átutalása.

A munkálatok kivitelezői arról biztosították a minisztériumot, hogy nem függesztik fel a munkálatokat, hanem kivárják a pénzátutalás formális-jogi eljárásának befejezését – hangsúlyozta Kern.

Az újvidéki Žeželj-híd kiépítését egyébként az Európai Bizottság 25,3 millió euróval, a tartományi kormány 12,72 millió euróval, Újvidék városa pedig 6,35 millió euróval pénzeli, a munkálatok végrehajtásáról pedig a szerbiai kormány nevében a Szerbiai Vasutak közvállalat írt alá megállapodást a kivitelezővel.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír