Ugrás a tartalomra

Remek hangulat a szüreti napokon Bácskossuthfalván

Rotyogó bográcsosok és kiváló hangulat várta a szüreti napokra látogatókat Bácskossuthfalván. Az ünnepség részeként főzőversenyt is rendeztek, valamint voltak egyéb programok is, mint például fánksütés, néptáncbemutató, kirakodóvásár és borutca is.

A néptáncosok bemutatójával kezdődött az ünnepi szüreti napok Bácskossuthfalván. Az Ady Endre MK ifjú néptáncosai a település központjában ropták.

Ezután a táncosok elindultak a hagyományos szüreti felvonuláson, közben a település több pontján is bemutatták tudásukat. Nagy Lilla már évek óta néptáncol:
„- Én most három éve táncolok. 
– Szeretsz néptáncolni?
– Igen.
– Miért szeretsz néptáncolni? Mit szeretsz a legjobban a néptáncolásban?
– Azt, hogy megyünk mindenfelé, meg bírunk lovaskocsizunk, meg jót szórakozunk.”

Több mint 220 bográcsnyi paprikás illatta várta a szüreti napok látogatóit Bácskossuthfalván. Természetesen más programok is voltak, volt néptáncbemutató, fánksütés, kirakodóvásár, borutca és vidámpark is a legkisebbek számára.

A főzőversenyen idén csirkehúsból főtt a paprikás. Kiss József egyedi recept alapján készítette el a bográcsost: „Csirkét főzünk, amit kaptunk négy személyre, de nem azt a hagyományos csirkepaprikást főzzük, hanem friss káposztával. Ez a vidékünkön nagyon elterjedt. Sokan főzik, disznóhússal is, vagy akár más fajta hússal is.”

A szüreti főzőversenyt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke nyitotta meg. Mint mondta, örömmel tölti el, hogy Bácskossuthfalva lakosai tenni akarnak a településükért: „Én azt látom, hogy jó itt a hangulat, és ha valamire ebben a pillanatban itt a vajdasági magyaroknak szükségünk van, akkor az a hangulatjavítás. Ez nem kerül pénzbe, csak attól függ, hogy az emberek milyen kedvvel kelnek fel. Én tudom, hogy mindenkinek megvan a maga baja és gondja, de egészen biztos, hogy ha az emberben van elég lendület és bizakodás, akkor ezekkel a gondokkal biztosan könnyebben küzd meg.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír