Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Tarthatatlan a kialakult biztonsági helyzet Vajdaságban

Szabadlábra helyezték a hétvégi temerini incidens öt gyanúsítottját. Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke tarthatatlannak minősítette a kialakult vajdasági biztonsági helyzetet.

A szombat hajnali garázdaság elkövetői hétfő reggel még fogházban voltak, majd a vizsgálóbíróhoz mentek kihallgatásra, aki szabadlábra helyezte őket.

Pásztor István így kommentálta a történteket: „Jó körülmény, hogy a rendőrség gyorsan elfogta az elkövetőket, az kevésbé, hogy ugyanolyan minősítéssel indítottak eljárást. Tehát nincs benne a nemzeti gyűlölet szításának az eleme.

Azok, akik 48 óráig előzetesben voltak, azokat kiengedték.

A holnapi nap folyamán, ha minden igaz, találkozni fogok a belügyminisztérium államtitkárával.

Lehet, hogy a miniszterrel is, és látni fogom, hogy mit lehet ennek az ügynek a megakadályozása érdekében tenni. Azt gondolom, hogy tarthatatlan a helyzet.”

Az egyik szabadon engedett fiú testvére azt mondta, hogy a verekedés hátterében nincs nemzeti gyűlölet, hiszen a támadók között is vannak olyanok, akik magyar felmenőkkel rendelkeznek. Pásztor István szerint az egész társadalom felelős az egyre gyakoribb incidensekért.

„Azt gondolom, hogy a közbiztonság romlása egy általános jelenség.

Az ilyen jellegű összetűzések, amikről Temerin elhíresült az utóbbi időben, elsősorban Temerinre jellemzőek. Azt gondolom, hogy egyrészről a rendőrségnek, az igazságszolgáltatásnak van feladata, de egészen biztos, hogy feladata van az iskoláknak, a tanároknak, a szülőknek, mindenkinek.”

Bojan Pajtić, a tartományi kormány elnöke is elítélte a temerini összetűzést.

Azt mondta, hogy akik a házra sörösüveget dobtak, azok Vajdaság ellen támadtak.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen