Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Fejlesztésközpontú a vajdasági költségvetés

A mögöttünk álló évben gyakran szerveztek támogatásról szóló szerződésaláírást a tartományi kormány épületében, hiszen sok termelő és vállalkozó pályázott sikeresen – nyilatkozta Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke.

Pásztor az Újvidéki Rádió Hangadó Szerda című műsorában fejlesztésközpontúnak nevezte a vajdasági költségvetést, ugyanis 40 százaléka irányul ilyen célokra. A tartományi büdzsé nem teszi ugyan ki a köztársasági 7 százalékát, de - mint hangoztatta - a két kabinet közösen megvalósított projektumai pótolják ezt a hiányt.

Kifejezte reményét, hogy jövőre előremozdulás történhet a Vajdaság hatásköreiről és pénzeléséről szóló törvény meghozásával kapcsolatban.

Hangsúlyozta, hogy nem változott a VMSZ és Szerb Haladó Párt viszonya, amelyet a kölcsönös tisztelet és elfogadás jellemez. Jónak nevezte az esélyét annak, hogy hosszú távon is jó marad Magyarország és Szerbia viszonya. Jövőre Magyarországon tart ülést a két kormány, közölte.

A VMSZ aktivistáinak felmérése alapján cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a vajdasági magyarság 30 százaléka elhagyta az országot. Elmondása szerint összesen egy faluval felérő számú házat vásároltak a gazdasági támogatási programban sikeresen pályázók.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen