Ugrás a tartalomra

Pásztor Bálint: Minden magyarnak véleményt kell mondania október 2-án

A hatezres lélekszámú Péterrévén eddig közel ezer lakos kapta meg a magyar állampolgárságot.Többségük már véleményt is mondhat a vasárnapi referendumon a migrációs válság európai kezeléséről.

A migráció hatásairól a VMSZ szervezte lakossági fórumon informálódhattak a helyiek tegnap este. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője szerint erről a globális problémáról minden magyarnak véleményt kell mondania október 2-án.

Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági képviselője: “Az elmúlt bő egy év bebizonyította azt, hogy érhetőek el eredmények a migránsválság kapcsán is, hiszen ha nem épül ki az ideiglenes határzár a szerb-magyar határon, akkor most nem ilyen állapotok lennének, hanem olyan állapotok lennének, mint amilyenek tavaly nyár elején, közepén voltak.

Ezen kívül mi itt Szerbiában, a szerbiai parlamentben megtesszük, amit tehetünk ezzel a kérdéssel kapcsolatosban, hiszen a VMSZ volt az első szerbiai politikai párt, amely fölhívta a figyelmet erre a kérdésre.

Ugyanakkor Magyarország kormánya nagyon bátor lépést tett, amikor arról döntött, hogy népszavazást szervez erről a kérdésről. Ez precedens értékű lehet, hiszen biztos vagyok abban, hogy más Európai Uniós tagország is követi majd a magyar példát, és azt látjuk, hogy a környéken is meg egész Európában egyre több ország van, amely vezetői álláspontja közeledik a magyar álláspont felé.”

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír