Ugrás a tartalomra

Október harmadik hétvégéjén Nemzeti Vágta Budapesten

Kisorsolták Budapesten a 12. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét. Vajdaságból idén 9 lovas méretteti meg magát a Hősők terén október 19-én és 20-án.

Közülük heten a zobnaticai Vajdasági Vágtán vettek részt, ketten magyarországi elővágtákat nyertek meg, így ők magyarországi települést képviselnek majd. Összesen pedig idén is 72 magyarországi és határon túli lovas vesz részt az idei, 12-ik Nemzeti Vágtán.

Ünnepélyesen visszaadta a budapesti Hadtörténeti Múzeum Márványtermében a vándorszablyát Bunford Tivadar, a Vajdasági Vágta szervezője. 

A kard tavaly Vajdaságba került, hiszen a Nemzeti Vágtát Nagy Arnold, Temerin lovasa nyerte meg. Arnold természetesen idén is részt vesz a versenyen, és nagy erőbedobással készül a megmérettetésre: „Minden nap edzek, más lovakkal, nem a Fantáziával, mert én itt vagyok Pesten, itt dolgozom. Fantáziához havonta egyszer tudok hazamenni, lovagolni, és így most már elég jól összeszoktunk, ő is jól dolgozik.”

Nagy Arnold a tavalyi Nemzeti Vágta győzteseként vehet részt a megmérettetésen. Ugyanakkor az idei, VII. Vajdasági Vágtát Szabadka lovasa nyert meg. Rajta és Arnoldon kívül még ketten, illetve a házigazda Topolya lovasa és a kishuszár vágta győztese képviseli Vajdaságot októberben Budapesten. Davidovity Deján Szerbia színeiben száll nyeregbe.

Bunford Tivadar, elnök, Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány: „Úgy érzem, hogy érdemes volt nagyot gondolni nyolc évvel ezelőtt, érdemes volt belevágni a vágta szervezésébe Vajdaságban, és így népszerűsítjük a fiatalok körében a lovassportokat. Egyre többen ülnek nyeregbe, egyre többen ülnek a hintó bakjára, és próbálnak versenyezni a lovakkal.”

A kardátadás után kisorsolták az idei előfutamok sorrendjét. Adorján a második, Temerin az ötödik, Bácsfeketehegy a hatodik, Oromhegyes és Szabadka a tizedik, míg Topolya a 12-ik előfutamban indul.

Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója: „15 elővágta került megrendezésre határon belül és határon túl. Székely, vajdasági, felvidéki és muravidéki vágták, és ezen vágták első három helyezettje, illetve a szervező települések itt vannak a 72-es mezőnyben. Illetve voltak olyan határon túli települések is a versenyzőikkel, akik határon belüli elővágtára jöttek kvalifikálódni, úgyhogy nagy öröm kimondani azt, hogy a 72-es budapesti mezőnynek körülbelül az egyharmada határon túli magyar település, határon túli magyar lovasok képviseletében.”
 

Az idei vágta egyik nagy kérdése az, hogy vajon sikerül-e Nagy Arnoldnak a címvédés, ugyanis a vágta történetében eddig erre még nem volt példa. Arnold azt vallja: „A remény utoljára hal meg, úgyhogy én azt mondom, hogy reménykedjünk.”

A rendezvény csúcspontja a Nemzeti Vágta lesz, a szervezők azonban idén is számos más érdekességgel készültek. Azokat a programokat, melyek megjelentek az elmúlt években és nagy népszerűségnek örvendenek, idén is megszervezik a Hősök terén.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír