Ugrás a tartalomra

Nagybecskereken egy új iskolaközpont építését tervezik

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár nagybecskereki látogatásán a projekt részleteiről is beszámoltak.

Nyilas Mihály a városházán tárgyalt Čedomir Janjić polgármesterrel, valamint több nagybecskereki iskolába is ellátogatott.  

Nagyszerű együttműködés jellemzi Nagybecskereket és a tartományi oktatási titkárságot. Általános és középiskolák újultak és újulnak meg, a munka viszont nem állhat le. Az önkormányzat hosszútávra tervez.

Nyilas Mihály, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár: „Az elmúlt három évben összesen mintegy 68,7 millió dinár támogatás érkezett a városba. Elsősorban az oktatást célozva, az oktatási intézményeket célozva, de részben a kisebbségi jogok érvényesítését is célozva. És ez egy komoly összeg és ezt azt jelenti, hogy eredményesen pályáztak, úgy az intézmények, mint az önkormányzat, de a civil szféra is itt a városban.”

A Nikola Tesla Villamossági és Építőipari Középiskola két éve a tetőszerkezet cseréjére kapott támogatást. Most további segítségre számítanak.

Szervó Mária, igazgató, Nikola Tesla elektrotechnikai és építőipari középiskola, Nagybecskerek: „Nagy problémát jelent nekünk az iskola épülete. Ezek már több mint 120 éves épületek. A vakolattal van probléma, belülről is meszelni kellene az épületet. És remélem, hogy hamarosan a tartománytól erre is kapunk támogatást. Két évvel ezelőtt kaptunk támogatást, hogy kicseréljük a tetőszerkezetet, de most probléma van a romos vakolattal, és ezért van az iskolánk körülkerítve.”

A Sonja Marinković Általános Iskolában a napokban kezdődtek el a munkálatok. A nyílászárók cseréje van folyamatban. A tartományi oktatási titkárság pályázatán nyertek erre 2,8 millió dináros támogatást.

Jelena Jenovay, igazgató, Sonja Marinković Általános Iskola, Nagybecskerek: „A munkálatokat a pancsovai Tehnomarket vállalat végzi. Az ablakok a Műemlékvédő Intézet utasításai alapján készültek. Külső részük fából, a belsejük pedig magas minőségű alumíniumból készült.”

Nagybecskerek város költségvetésének közel húsz százalékát fordítják az oktatási intézményekre. A keddi tárgyaláson egy jelentős beruházásról is szó esett.

Čedomir Janjić, polgármester, Nagybecskerek: „Tájékoztattam a titkár urat arról a tervünkről, hogy egy új, korszerű középiskolát építenénk. A korszerű létesítményben két vagy három iskola kap majd helyet. Vonzó lesz a diákok és a szülők számára, hiszen jó szakembereket képeznek majd itt.”

Nyilas Mihály az új pályázati lehetőséget is ismertette a nagybecskereki iskolák igazgatóinak, és ellátogatott a Nikola Tesla középiskolába, a zeneiskolába és a Sonja Marinković általános iskolába is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen