Ugrás a tartalomra

Nagy léptekkel a nagyléptékű fejlesztésért

Tegnap délután két helyszínen, az oromhegyesi Bata Kft. telephelyén és a moholi Zupčanik Kft.-ben tett látogatást Kiss-Parciu Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Indíttatásuk oka a Prosperitati Alapítvány szervezésében nagyléptékű gazdasági fejlesztések ünnepélyes átadása volt.
 

Magyarország legnagyobb határon túli gazdaságfejlesztési programjába bekapcsolódott az oromhegyesi székhelyű Bata Kft. is,amely tulajdonképpen egy családi vállalkozás, amelynek megbízhatóságát az is jelzi, hogy már elmondhatják magukról, több évtizedes múlttal rendelkeznek és ez alatt az idő alatt mindig sikerült újabb és újabb ötletekkel előrukkolniuk. A Bata Imre és Bata Károly nevéhez fűződő vállalat, mely szállítással és mezőgépek forgalmazásával foglalkozik, megközelítőleg kétszáz embert foglalkoztat, ahogy Bata Imre fogalmazott: ennyi kollégával dolgoznak és Európa számos országában megtalálhatók a Bata logóval elátott kamionok.

– Az első cégünket 1997-ben alakítottuk testvéremmel, Károllyal közösen, két szállítóeszközzel. Azóta a kamionok száma száz darab fölé kerekedett, 2008-ban viszont megalapítottuk az Agrotech vállalatot, amely azóta piacvezetővé vált Szerbiában. Ma a nagyléptékű beruházás ünneplése apropóján gyűltünk össze. Csaknem négymillió eurós beruházásról van szó, az alapítvány ehhez 1,2 milliós támogatással járult hozzá. A támogatásból bővítettük szervizbázisunkat, építettünk egy 2100 négyzetméternyi nagyságú raktárat, húsz darab, modern, Euro 6-os motorral ellátott kamiont vásároltunk, illetve ehhez kapcsolódik tíz darab könnyű és tíz darab billenős pótkocsit – magyarázta Bata Imre.

A vendéglátó elmesélte azt is, hogy 1997 óta nemzetközi szállítmányozással foglalkoznak, és szinte az első naptól kezdve szállítanak külföldre és hoznak be árut külföldről. – A mi piacvezető státuszunkhoz is nagyban hozzájárult az, hogy a Prosperitati Alapítványon keresztül számos gépet forgalmaztunk és a vajdasági földműveseknek ez mindenképp nagy előnyt jelentett, ugyanis sok olyan gép talált gazdára, ami e pályázati lehetőség nélkül sosem talált volna vevőre. Bata Imre kifejezte abbéli reményét, hogy a mezőgazdasági gépeknél a szerviz- és az alkatrészellátás is olyan szintre emelkedik majd, hogy Vajdaság több pontján is el tudják azt látni, ezt szeretnék fejleszteni és ez irányba szeretnének növekedni.

Az egybegyűlteket Juhász Bálint köszöntötte, majd a gyáravatón a szalagot ünnepélyes keretek között Kiss-Parciu Péter, Pásztor István, és a Bata fivérek vágták át.

A Zupčanik új és korszerű gyártócsarnokba települt 

Az adai Zupčanik fémipari vállalatban 72,4 millió dinár összértékű nagyléptékű gazdasági fejlesztést hajtottak végre a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében, amelyet a magyar kormány anyagi támogatásával és a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezésére bonyolít le a Prosperitati Alapítvány. A fejlesztés keretében a Zupčanik Kft. az adai ipari zónában új és korszerű gyártócsarnokot épített ki, ahova már áttelepítette a gépek egy részét a korábbi telephelyéről. Az új gyártócsarnokban a cég sokkal hatékonyabban szervezheti meg a termelést és növelheti a gyártási kapacitást, és ezzel együtt a versenyképességét a hazai és a külföldi piacon.

A gazdasági fejlesztéseket csütörtökön ünnepélyes szalagátvágással adta át dr. Kiss-Parciu Péter, Magyarország külügyminisztériumának határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke közösen a cégtulajdonosokkal, Gordos Károllyal és Gordos Sándorral. Az ünnepélyes üzemavatón Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője köszöntötte a házigazdákat és vendégeket, köztük a magyar és a szerb állam, az adai önkormányzat, a VMSZ, az Alapítvány tisztségviselőit és a cég dolgozóit, majd a sikeresen pályázó cégtulajdonosok vették át a szót.

– Szüleink 1983-ban indították családi vállalkozásukat, melynek vezetését 2003-ban vettük át ikertestvéremmel. Szerettük volna ezt a kis családi vállalkozást nagy céggé fejleszteni. Gondoltuk, hogy ez nem megy majd könnyen és gyorsan, kellett is hozzá 15 év, de a mostani beruházással lezárhatjuk a kis műhely korszakot. A Prosperitati Alapítványnál sikeresen pályáztunk a nagyléptékű beruházások között – mondta az üzemavató ünnepségen a Zupčanik egyik tulajdonosa és igazgatója, Gordos Károly. – Három-négy éve már láttuk, hogy nincs értelme a régi műhelyt újabb szomszédos telkek megvásárlásával bővíteni, mert úgy soha sem volna elegendő helyünk. Inkább új, négyhektáros telket vásároltunk, ami két éve még szántóföld volt. Ezután pályáztunk a Prosperitati Alapítványnál az üzemcsarnok kiépítésére. A beruházás teljes értéke 72, 4 millió dinár, ebből a vissza nem térítendő támogatás 25, 3 millió dinár, az önerő és a banki hitel 47 millió dinár – közölte a tulajdonos, aki megjegyezte, hogy időközben megkezdték az irodaépület létrehozását is, ami 11 millió dinárba kerül és az év végéig befejezik. – Ebbe az üzembe eddig 75 gépet hoztunk át, 45 gépet már beüzemeltünk. A régi műhelyben további 48 gép üzemel és további 28 vár még átszállításra. Az elkövetkező egy évben szeretnénk mindezeket a gépeket üzembehelyezni, elindítani és felújítani. Így összesen 151 géppel tudnánk egyedi különleges pótalkatrészeket, főleg fogaskereket gyártani. Ezzel az üzemmel újabb lehetőségek adódtak, hogy még több, jobb és különlegesebb fogaskerekeket gyártsunk – hallottuk Gordos Károlytól.

Kiss-Parciu Péter, Magyarország külügyminisztériumának határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára beszédében sikeresnek nevezte a négy éve zajló gazdasági fejlesztési programot, amely által az adai beruházás is megvalósult. Kiemelte, hogy a magyar állam mellett a gazdaságfejlesztési program megvalósításában fontos szerepe volt Pásztor István elnök vezetésével a VMSZ-nek, amely egy stratégiai dokumentumba foglalta a vajdasági közösség azon céljait, amelyeknek fejlesztésével az itteni közösség erősödni tud, helyben tud boldogulni és megtalálhatja a számításait.

– Ez a stratégiai dokumentum megalapozta azt a stratégiai döntést, amely alapján a magyar kormány megteremtette ennek a programnak a pénzügyi alapjait. Ez alapozta meg azt is, hogy a mai napon arról beszélhetünk, hogy a programnak több mint 12 000 nyertes pályázója van. Több mint 45 milliárd forint támogatást nyertek el ezek a pályázók, és több mint 85 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a támogatásoknak köszönhetőn – közölte a helyettes államtitkár, aki kiemelte, hogy a program sikeres megvalósításában nagy szerepe volt a Prosperitati Alapítványnak, de leginkább a pályázóknak, akik kockáztatásukkal és munkavállalásukkal a saját vállalkozásuk sikerességéhez és a közösség erősítéséhez is hozzájárulnak.

Pásztor István VMSZ-elnök Adán a vajdasági gazdaságfejlesztési program sikerét és jelentőségét hangsúlyozta, amelynek jóvoltából az elmúlt négy évben jelentős gazdasági fejlesztéseket hajtott végre a magyar közösség.

– Ez az utóbbi hónapokban a negyedik kiemelkedő ünnepi pillanatom Adán. Ennek az egész folyamatnak az adai önkormányzat, az adaiak az egyik nagy nyertesei. Eddig három nagyléptékű fejlesztést adtunk át Adán. Az eszközök nagyságát figyelembe véve, talán most egy léptékkel kisebbet, de a közepes nagyságúak között ambícióiban legalább olyan nagyot. Számomra ez azt jelenti, hogy az az ipari tradíció, amely az utóbbi évtizedek szorgalmas munkájának eredményeként itt felgyülemlett, az új formákat öltve, új értékeket teremt – közölte az gyártócsarnok ünnepélyes átadóján a VMSZ elnöke.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, j , csin (fotó Ótos András)
Többi hír