Ugrás a tartalomra

MIROVIĆ: A polgárok vigyenek magukkal egy szál tulipánt a nagygyűlésre

A Szerb Haladó Párt alelnöke, Igor Mirović kijelentette, hogy a Tartományi Kormány épülete elé mára szervezett tiltakozás kulcsfontosságú követelései a Vajdaság alkotmányos jogairól szóló nyilatkozat visszavonása és a tartományi kormányfő, Bojan Pajtić lemondásának követelése, amely előrehozott tartományi választásokat eredményezne.

Mirović a sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy ez egy békés és méltóságteljes nagygyűlés lesz, és felszólította Újvidék polgárait, hogy csatlakozzanak és egy szál tulipánt vagy más virágot vigyenek magukkal, „kifejezve ezzel, hogy nem forradalmárok, hanem tisztességes polgárok vagyunk, akik ellenzik Vajdaság magánállam fennmaradását”.

– Nem engedünk a provokációknak, és nem engedjük meg a közrend és a béke megzavarását sem, azon információktól eltérően, melyek valamiféle megrendezett incidensekről szólnak, és amelyek a nyilatkozat gyártóitól erednek – mondta el. – Meg kívánjuk mutatni, hogy nem akarunk forradalmat, hanem civilizált emberek vagyunk, és a történelemnek nem feltétlenül kell megismételnie önmagát, ezért felhívunk minden polgárt, akik támogatják ezt a kezdeményezést, hogy hozzanak magukkal virágot erre a tiltakozásra. Mirović üdvözölte Pásztor Istvánnak, a tartományi parlament elnökének felszólítását, hogy a Tartományi Kormány vonja vissza a nyilatkozatjavaslatot.

– Ez azt jelzi, hogy a tartományban hatalmon lévő koalíció egyes pártjai számára fontos a párbeszéd és a kompromisszum. Ezért üdvözöljük a VMSZ és az VSZL irányából érkező üzeneteket. Ez ugyanakkor jelzés is a számunkra, hogy a hatalmi koalíción belül nézeteltérések vannak a nyilatkozat bemutatásának módját, de annak tartalmát illetően is – mondta el.

Pásztor azon felszólítására reagálva, melyet a nagygyűlés résztvevői felé fogalmazott meg, felszólítva őket, hogy a problémákat az intézmények keretében, ne pedig az utcán rendezzék, Mirović közölte, hogy az SZHP részt fog venni minden képviselőházi bizottság munkájában és támogatja az intézményeken belüli dialógust, de a kezdeményezésükkel összhangban, amellyel megkérdőjelezik az aktuális tartományi hatalom legitimitását. – Pásztornak igaza van, intézményen belül kell a dialógust lefolytatni – mi éppen ezt követeljük már tíz hónapja – de egyeseknek, úgy tűnik, ez csak most jutott eszébe, miután kárt okoztak a nyilatkozattal – mondta.

Megfogalmazta, hogy a haladók nem állnak el attól a követelésüktől, hogy a jelenlegi tartományi kormányfő mondjon le, akit azzal vádolt meg, hogy „megsemmisíti az összes vajdasági erőforrást”, ezek közt említve a Vajdasági Fejlesztési Bankot, a „Tesla bankot” és a tartományi alapokat. – Ezt a követelésünket el fogjuk mondani a Tartományi Képviselőház minden következő ülésén is, mivel úgy véljük, hogy az időelőtti tartományi választások jelenthetnek csak gyógyírt a jelenlegi vajdasági állapotokra – mondta el Mirović.

Elmondta, hogy a Báni palota előtti tiltakozó összejövetel mellett sor kerül egy tiltakozó felvonulásra is Újvidék központjának utcáin, de nem tudta megerősíteni, hogy a nagygyűléshez csatlakozni fog-e az SZHP elnöke, Aleksandar Vučić. Kijelentette, hogy nem ez a párt a tiltakozás szervezője, hanem a nagygyűlést bizonyos nem kormányzati és egyetemista szervezetek szervezik, melyeket a haladók néhány további párttal együtt támogatnak.

–Vučić elnök úr nyilvánosan is támogatásáról biztosított bennünket, és élesen bírálta a nyilatkozatot, de azt nem tudom, hogy jelen lesz-e a nagygyűlésen. Ez egyébként a mi tiltakozásunk, a Vajdaságban élő polgároké – mondta Mirović.

Szerző (Forrás)
B. D. S., Dnevnik
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét