Ugrás a tartalomra

Megújult a zentai Jézus Szíve-plébániatemplom

A felújítás első fázisában egy IPA-projekt keretén belül a 170 ezer eurós beruházásból padlófűtéssel, új szigeteléssel látták el az épületet és felújították az orgonát.

A munkálatok ideje alatt a szentmiséket a templom szentélyében tartották, mostantól azonban a hívek a megszokott módon vehetnek részt a miséken. Gere Margit, Zenta: „Nagyon örülök, hogy felújították. Nagyon ráfért már. Csúnya volt a padlózat, el lehetett esni. Nagyon csodálatos lett. Szép lett. Örülök, hogy a csempe olyan lett, mint amilyen a régi volt.”

A korábban rossz állapotban lévő templom felújítása összefogta az egyházközösséghez tartozó híveket - adott hangot örömének Rácz Szabó István, a Jézus Szíve-plébániatemplom koordinátora: „Nagyon nagy örömömre szolgált, hogy a hívők sajátjuknak érezték a templomot. A felújítás vége felé zajló takarítási munkálatokban sokan részt vettek. Idősek is. Volt, aki alig tud járni, de azért eljött a gyertyatartót letakarítani.”

Még nem ért véget a plébániatemplom felújítása - emelte ki beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: „Ami még hátravan, az a következő fázis. A malterozást követően a falaknak a helyrehozatala, a meszelés, a festés. Azt gondolom, hogy az elkövetkező egy évben erre is sor fog kerülni.”

A részben felújított Jézus Szíve-plébániatemplom a tél folyamán számos rendezvénynek és koncertnek is otthont ad majd.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír