Ugrás a tartalomra

Megnyílt az Y-elágazás első szakasza

Megnyitották a forgalom előtt az Y elágazás első szakaszát, így most már az északi és a keleti mellett déli lejárata is van az autópályának Szabadkánál. Egyelőre egy kilométernyi rész készült el, de nem állnak le a munkálatokkal. A tervek szerint további mintegy 5 kilométeres szakasz készül majd el.  

Akik Csantavér vagy Topolya felől érkeznek, Békova irányába haladva tudnak eljutni a déli lejáróhoz, a Békova úti körforgalom harmadik kijáratával pedig eljutnak a felüljáróra, ahonnan már rá tudnak csatlakozni az autópályára. 27 éve készül az Y-ág, azonban eddig egyetlen métert sem adtak át.

Most elkészült az első szakasz. Ez azt jelenti, hogy a Békova úti körforgalom és az autópálya déli lejárója között most már szabad a közlekedés.

Bogdan Laban, polgármester, Szabadka: „Ami nagyon fontos a városunknak, az a teherforgalom áthelyezése a város központjából. Ma végül egy jó irányba indultunk el, köszönve Szerbia kormányának, az elnöknek, Aleksandar Vučić miniszterelnöknek, akikkel tavaly megbeszéltük az Y-ág kiépítését, és látják, az első fázis elkészült mintegy száz nap alatt.”

Itt azonban nem állnak le a munkálatokkal. A következő fázisra is biztosítva vannak a források. Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „Reményeim szerint az elkövetkező 2,5 évben be fog fejeződni, ugyanis mind a következő év, a ’18-as, mind a ’19-es év vonatkozásában a szerbiai költségvetésben előre vannak látva azok a pénzeszközök.”

Az út most átadott szakasza 100 millió dinárba került. Ebbe beletartozik a csomópont felújítása, a közvilágítás. A tervezésre 24 millió dinárt fordítottak. Kern Imre, közlekedési, építésügyi és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár: „Amennyi pénz áll a rendelkezésünkre, abból a pénzből megvalósítjuk és be is fejezzük azt a részt, amelyre van eszközünk. A tavalyi évben biztosított eszközökből befejeztük ezt a munkát. Az idei évben rendelkezésünkre álló eszközökből befejezzük a topolyai és a zombori út közti szakaszt.”

Ez a szakasz mintegy 5 kilométert tesz ki, amelynek munkálatait Bogdan Laban, Szabadka polgármestere szerint néhány hónapon belül el is kezdik. A tervek szerint a fennmaradó 18 kilométer, vagyis az Y elágazás teljes egésze 2019-re készül el.

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen