Ugrás a tartalomra

Megkezdték a Topolyai-tó körüli sétány kiépítését

A munkálatok a megfelelő ütemben zajlanak és a kivitelező szerint, ha az időjárás engedi, akkor december végére el is készülnek.

A vízrendezés és a fásítás mellett megkezdődtek a munkálatok, hogy a topolyai tó környékén kiépítsék a sétáló utat. A tervek szerint a jövő év végére az egész tavat körbeöleli majd a sétáló út.

A munkálatokat két hete kezdték meg. Csaknem 10 munkás dolgozik az út kiépítésén. Mivel a tó környékét természetvédelmi területté nyilvánították, ezért nem lehet aszfalttal beborítani. A sétányt több réteg apró kővel szórják le, amely a strandtól egészen a karađorđevói hídig vezet majd.

Detki Dániel, kivitelező: „Mostanra nagyjából 500 métert csináltunk meg. A teljes hossz az 5,5 kilométer, ha az idő is engedi, akkor valószínűleg december végén be is tudjuk fejezni.”

A tervek szerint azonban jövőre az egész tavat át fogja ölelni a sétány. A Topolyai-tavat közkedvelt turisztikai övezetté szeretnék alakítani. Ezért a már most is népszerű fürdőzőhelyet kempinggel is bővíteni szeretnék, amelynek munkálataihoz már hozzá is láttak.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „A sétányra 35 és fél millió dinárt láttunk elő. Pár millió lett még előlátva a strand karbantartására. Ugyanakkor nem lehet megmondani pontosan, hogy mennyi, mert a helyi közösség, a Komgrad Közvállalat előírányzott a karbantartásra, a tó rendezésére kaszálásra, tisztításra, szemételhordásra.Én azt gondolom, hogy mindenképp 40 millióban lehet meghatározni az összeget.”

A védett területen a fejlesztéseket és az építkezéseket kizárólag környezetbarát anyagok használatával végezhetik. Kislinder Gábor hozzátette: a tó körüli terület kiépítésével a térségben élőknek új munkahelyeket is biztosíthatnak.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír